Esélyük sem volt, orral zuhantak a földre

A Közlekedésbiztonsági Szervezet helyszíni szemléje szerint szinte függőleges helyzetben, orral, nagy sebességgel csapódott a földbe a Dánynál lezuhant kisrepülőgép.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

Bajkó Erika, a szervezet szóvivője az MTI érdeklődésére azt mondta, a Tecnam P2002-es típusú géppel péntek délután fél öt körül szálltak fel Gödöllőről, hogy gyakorlórepülést végezzenek. A pontos útvonalat nem adták le, mivel nem ellenőrzött légtérben repültek, és ilyenkor nem kötelező ezt leadni.

A gépet, amellyel látás utáni (úgynevezett VFR) repülést hajtottak végre azután kezdték keresni, hogy napnyugtáig nem tért vissza. Az esti keresés azonban nem vezetett eredményre, a gépet szombat reggel találták meg, a fedélzeten két férfi volt, mindkettejük életét vesztette. Egyiküknek Bajkó Erika elmondása szerint viszonylag friss volt a szakszolgálati engedélye, a másikról, aki vélhetően külföldi nem tudni, hogy volt-e pilóta jogosítványa.

A helyszíni szemle után a gép roncsait a KBSZ hangárjába viszik tüzetesebb átvizsgálásra, ezt követően után a gép, illetve a pilóta dokumentumait nézik át, és átvizsgálják a Tecnam motorját is.

A Honvédelmi Minisztérium arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szombat reggel kérték a Magyar Honvédség Légi Kutató-mentő szolgálatának segítségét egy eltűnt kisrepülőgép felderítéséhez. A keresést azonnal megkezdték, a gépet reggel 7 óra körül találták meg.

Az Airportal.hu azt írta, hogy a HA-VOG lajstromjelű gép a Cavok Aviation Training Kft. üzemeltetésében állt az internetes adatbázisok szerint, melynek Cessna 152 típusú gépe február végén Tatabánya közelében szenvedett balesetet. Akkor a pilóta-növendék a helyszínen életét vesztette, a mellette ülő oktató túlélte a balesetet.

Az olasz gyártású Tecnam P2002-es egy könnyűszerkezetes, alsó szárnyfelfüggesztésű, alumíniumból készült kétüléses repülőgép, amelyet egy száz lóerős Rotax motor hajt. A gép maximális felszállósúlya 600 kilogramm, utazósebessége 225 kilométer óránként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.