Érzelmes búcsút vett Stohltól a Nemzeti Színház

Felmondott a Nemzeti Színház Stohl Andrásnak, aki október ötödikén vonul be a börtönbe. Szerepeit szétosztották, de a tíz hónapos büntetés után visszavárják – tudta meg a Bors.

Stohl Andrást nemrégiben behívatták a Nemzeti Színházba, és elbúcsúztak tőle – írja a Bors színházi körökből származó információkra hivatkozva. Az ittasan balesetet okozó színészt nem érte meglepetésként, hogy a Nemzeti Színház szerződést bontott vele, arra viszont nem számított, hogy távolléte alatt az Úri murit leveszik színről, így senki sem fogja eljátszani helyette a magánéletével áthallásos Csörgheő Csuli szerepét. Egyéb szerepeit szétosztották.

A lap úgy tudja, Alföldi Róbert igazgató a jogerős bírósági döntés kihirdetése után azonnal szerződést bontott a színésszel, mert bár a tárgyalásokon való demonstratív megjelenésével is bizonyította, hogy együtt érez kollégájával és támogatja őt, de állami intézmény vezetőjeként bizonyos jogszabályok kötelezik, vagyis nem tehetett másként. A Bors úgy tudja, a tíz hónapos börtönbüntetés letelte után mind a színház, mind az RTL Klub visszavárja Stohlt.

Bár sokan félti Stohl Andrást a börtönélettől, de Végh József kriminálpszichológus szerint a színészt megvédheti ismertsége a komolyabb konfliktusoktól, mert ha baja esne, az rossz fényt vetne a magyar büntetés-végrehajtás rendszerére.

Stohl András október 5-én a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vonul be, de büntetését a tököli fiatalkorúak börtönében tölt majd le. Itt – a nevével ellentétben– felnőtt korú elítélteket is elhelyeznek.

Stohl András a János vitézben
Stohl András a János vitézben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.