Emberrablósat játszottak, meghalt egy kisgyerek

A hatéves Christopher Raymundo Marquez örült, hogy az idősebb gyerekek játszani szeretnének vele, ezért belement, hogy ő legyen a színlelt emberrablás áldozata. Nem élte túl a kalandot.

A mexikói Chihuahuaban élő kisfiú egy 12 éves, két 13 éves és két 15 éves fiúval akart játszani. Úgy volt, hogy tűzifát keresnek majd egy szemétlerakónál, de aztán máshogy alakultak a dolgok. A többiek azt mondták, emberrablósdit szeretnének játszani.

A gyerekek megkötötték a hatéves Christopher kezeit és lábait, aztán egy bottal ütlegelték, és kövekkel is megdobálták. Végül fulladás okozta a gyerek halálát – túl erősen szorították a botot a nyakának a többiek. Halála után valamelyikőjük hátba is szúrta a kisfiút – írja a Daily Mail.

A holttestet egy sekély sírba temették, amelyet szombaton, két nappal az eltűnése után találtak meg. Három elkövető ellen nem emelnek vádat, mivel még kiskorúak, és a helyi törvény szerint a 14 éven aluliak ellen nem indulhat eljárás. A két 15 éves fiúnak azonban felelnie kell a tettéért.

Sergio Almaraz államügyész elmondta, a gyerekek beismerték a gyilkosságot, amelyet előzőleg nem terveztek, ám végül a nagyobb fiúk javaslatára megölték a kisfiút.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.