Új változat a hajléktalannak hitt férfi bántalmazásáról

Részben elismerte védencei felelősségét a négy biztonsági őr védője, akikről korábban a TV2 híradása nyomán azt írtuk: hajléktalannak néztek és brutálisan összevertek egy rákos férfit a Nyugati pályaudvaron. Ám szerinte a sértettek lényeges kérdésekben bizonyíthatóan hazudtak, ezért azt tervezi, feljelenti őket.

Minden ok nélkül belekötöttek, majd brutálisan összevertek a biztonsági őrök egy hajléktalannak hitt férfit a múlt héten a Nyugati pályaudvaron. A TV2 Tények című műsorának nyilatkozó sértett, Jónás Ernő azt mondta: rákos, kezelésen volt Budapesten és a vonatra várt, a szüleihez utazott volna Vámospércsre.

A biztonságiak, akik a MÁV szóvivője szerint az egyik alvállalkozójuk alkalmazásában állnak, kirúgták Jónás fogát, rugdosták, majd amikor egy másik férfi közbelépett, őt is ütni-verni kezdték.

A rendőrség garázdaság gyanújával azonnal elrendelte a négy őr körözését, akik ennek hírére feladták magukat. Ügyvédjük, Mándi Sándor elmondása szerint először ő lépett kapcsolatba a rendőrséggel. Megadta mind a négy körözött elérhetőségét. Később a rendőrség telefonhívására valamennyien megjelentek a gyanúsítotti kihallgatásukon.

Mándi szerint azonban nem az és nem úgy történt, ahogy azt az egyik sértett a televízióban elmesélte. Védencei jól ismerték már Jónás Ernőt, és a másik férfit is, aki a tudósítás szerint „rászólt a verekedő biztonságiakra", amiért aztán ő is megkapta a magáét. Nem először kapták már el őket, hogy indulásra előkészített, kitakarított vasúti kocsikban csöveztek.

A védő szerint most is ez történt. Egy takarítónő hívta őket, aki halálra rémült a két, erősen ittasnak vagy bedrogozottnak tűnő férfitől. Ám a biztonságiak sem bírtak velük egykönnyen, ezért a végén többször megütötték és megrúgták őket.

Mándi elismerte, a biztonságiak eljárása „nem volt túl szakszerű". Nem voltak képesek uralkodni az indulataikon, ami ebben a szakmában súlyos hiba. De védencei elmondása szerint a „két hajléktalan" ellenállt a szerintük jogszerű intézkedésüknek, közben alpári stílusban szidalmazták őket, és megpróbálták erővel kiszabadítani magukat a kezeik közül.

Mindez persze az ügyvéd szerint sem mentség a szakmai túlkapásra, az ütésekre és a rúgásokra, legfeljebb magyarázat a történtekre. Azt azonban hozzátette, hogy sem az ütések, sem a rúgások nem voltak olyan erejűek, amelyekkel védencei sérülést okozhattak volna.

Az ügyvéd szerint az a tény, hogy a rendőrség – miután megtekintették a pályaudvar biztonsági kameráinak a felvételeit – azonnal elengedte védenceit, igazolni látszik a gyanúsítottak állítását, miszerint nem minden úgy történt, ahogy a sértettek elmondták.

Mándi szerint például abból egy szó sem igaz, hogy bármelyikőjüknek is elvették volna a mobiltelefonját, amivel a biztonságiak brutalitásáról felvételt készített, és törölték volna azt. Továbbá a pályaudvari kamerák azt is bizonyítják, mondta, hogy már a biztonságiak jelenlétében rátámadtak a takarítónőre, aki kihívta őket. Emiatt alakult ki újabb dulakodás az őrök és köztük.

Mándi elmondta: a négy vagyonőr a történtek óta több életveszélyes fenyegetést kapott telefonon. Zaklatják a családjaikat is. Hogy ez ügyben tesznek-e jogi lépéseket, arról nem nyilatkozott, de mint mondta, hamis tanúzásért a sértettek feljelentését tervezi, mivel lényeges kérdésekben merőben mást állítottak, mint ami a biztonsági kamerák felvételein látszott.

Eközben a sértett Mándi Sándor tájékoztatása szerint egymillió forintot követel bántalmazóitól az elszenvedett sérelmekért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.