Az anyja temette el élve a hétéves kislányt

A kislánynyal az indiai Uttar Pradesben akartak végezni. Egy járókelő mentette meg.

Az India északi részén található falu, Semri Gaura környékén sétált egy helybeli férfi, amikor tompa kiáltásokra és furcsa neszre lett figyelmes. Követte a hangokat és egy cukornád mező közepén azt látta, hogy valaki próbálja kiásni magát a földből - írja a BBC.

A férfi értesítette a rendőrséget, a kislány pedig kórházba került. Az egészségügyi hatóságok szerint jól van.

„Amikor a gyerek magához tért, elkezdte lesöpörni magáról a földet és sikerült kimásznia a sekély sírból. Felült és hangosan sírni kezdett, ekkor vette őt észre a falubeli férfi" - mondta Rajesh Krishna Sitapur állam rendőrfőnöke. A lány nyakán fojtogatás nyomai láthatók.

A rendőrség jelenleg keresi a gyerek anyját, nagynénjét és nagybátyját, akik elmenekültek. A gyanú szerint a családtagok azzal csábítgatták a lányt, hogy elviszik egy vásárba, ám ehelyett megpróbálták megfojtani, majd elásták, amikor az eszméletét vesztette. Azt, hogy miért akarták megölni, egyelőre nem derült ki. A lány apja nem tudott a támadásról. Ő és a felesége  külön élnek.

A fentihez hasonló brutális erőszak nem szokatlan Indiában, a legtöbbször a nők és a lánygyermekek válnak gyilkosság áldozatává. 2012-ben szintén Uttar Pradesben történt, hogy egy kisbaba apja és nagybátyja élve eltemették a csecsemőt, akit egy guru tanácsára áldoztak fel, hogy a többi gyermekük egészségét megvédjék.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.