Eltűnt 14 millió a ceglédi Tesco széfjéből

Ismeretlenek 14 millió forintot vittek el a ceglédi Tesco-áruház pénztárhelyiségében található páncélszekrényből. Belső ember lehetett.

Az ünnepek alatt történt lopás elkövetői nagy valószínűséggel jól ismerték az áruház belső szokásait - mondta Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Ezt támasztja alá az is, hogy az elkövetők szinte nyom nélkül, a biztonsági berendezésektől és őröktől sem zavartatva jutottak be az áruház hátsó helyiségébe, ahonnan elvitték a páncélszekrényben talált 14 millió forintot - hívta fel a figyelmet.

A lopás december 24-én este, zárás után történt - idézte fel az eseményeket a bűnügyi igazgató, hozzátéve, hogy mivel karácsony előestéjéről van szó, a ceglédi Tesco azon a napon ugyanúgy a szokásosnál hamarabb zárt, mint minden más kereskedelmi egység.

A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen elkövetők minden gond nélkül, minden erőszakot mellőzve, "simán" jutottak be a Tesco épületébe, s erről a rendőrségnek helyszíni felvételei is vannak. Papp Péter azt is kiemelte: ez az elkövetési mód arra utal, hogy a tolvajok kiválóan ismerték a járást az áruházban, ahol akkor is működnek a biztonsági berendezések, illetve dolgoznak a biztonsági őrök, ha éppen zárva tart az üzlet. Az eladótér mögött található központi pénztárhelyiség páncélszekrényét kinyitva vittek el zsákmányukat a bűnözők, akik az eltulajdonított pénzzel ugyanolyan könnyedén távoztak, mint ahogyan érkeztek.

Lopásról, nem pedig rablásról van szó - emelte ki Papp Péter. A kettő között az a különbség, hogy az első esetben sem erőszak, sem fenyegetés nem történik.

A ceglédi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást - közölte a bűnügyi igazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.