Eltörték egy vak kisfiú kezét, mert nem akarta bevenni a gyógyszereit

Eltörték a dolgozók egy vak kisfiú egyik karját egy oroszországi rehabilitációs klinikán, amiért a gyerek nem akarta bevenni a gyógyszereit. A jelenetet a biztonsági kamera rögzítette.

Az eset a nyugat-szibériai Szurgutban történt a Dobrij Volsebnyik (A jó varázsló) rehabilitációs központban, ahol mozgássérült és fogyatékkal élő gyerekeket kezelnek.

A Timur nevű vak kisfiút is itt kezelik, ám egy nap az édesanyját azzal hívták fel, hogy menjen el a gyerekért és vigye haza, mert nem érzi jól magát. Az anya, Irina, mikor meglátta a gyereket, szinte sokkot kapott, mert Timur tele volt kék-zöld zúzódásokkal és horzsolásokkal.

Hazaérve Irina arra is rájött, hogy a fiának eltörött a karja.

Mint kiderült, a fiúcskát a központ dolgozói bántalmazták és ezt a biztonsági kamera is felvette.

A sajtó birtokába került, megvágott felvételen először az látszik, hogy a gyerek a játszószoba szőnyegén fekszik és sír egy láthatóan ideges fehérruhás nő mellett, mire egyszer csak odarohan egy másik nő, és megragadva Timur karját, végighúzza a szőnyegen. Később az látható, hogy a gyereket két felnőtt lefogja, míg a fehér köpenyes asszony beadja neki a gyógyszereit. A felvétel zárójelenetében Timur megint a szőnyegen fekszik és a fehér köpenyes, illetve a fiút a szőnyegen végig húzó nő újra odaáll felé.

A fiút az édesanyja azonnal kórházba vitte, ahol miután a röntgen kimutatta az alkartörést, megműtötték. Timur két órát töltött a műtőben.

Az eset felháborította az Orosz Föderáció Gyermekjogi Bizottságának elnökét, Pavel Astakovot is, aki azt nyilatkozta: lehetetlen bármivel is igazolni az agressziót egy vak kisgyerekkel szemben.

German Maximov, a központ vezetője már megerősítette az incidens tényét és közölte, hogy az érintett munkatársakat elbocsátották.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hány személyt bocsátottak el pontosan, mert még tart a rendőrségi nyomozás – írja a Daily Mail.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.