Előállították a barátnőjét bántalmazó Damu Rolandot

Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt csütörtökön előállították és gyanúsítottként hallgatják ki Damu Roland sorozatszínészt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére az ügyben csak annyit közölt, hogy egy 36 éves férfi ellen folytatnak eljárást.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a férfi 2010. november 17-én 20 óra körül felment az angyalföldi lakására a volt barátnőjével, majd ott feltehetően több alkalommal bántalmazta a sértettet, aki segítségért kiabált. Ezután a férfi szóban fenyegette és kérdőre vonta, majd elengedte a sértettet, aki taxival hazament. Otthonról értesítette egy barátját, aki kihívta a mentőket.

A 28 éves nőt a mentők kórházba szállították, hogy sérüléseit ellássák. A nő a kórházból értesítette a rendőrséget és feljelentést tett a volt barátja ellen. A BRFK rendőrei a férfit otthonából előállították, gyanúsítottként ezt követően hallgatják ki - közölte a rendőrség csütörtök délután.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.