Elment orvvadászni, lelőtte, hazavitte, feldolgozta

Két éven át orvvadászott engedély nélkül tartott lőfegyverével egy 37 éves férfi az Egerbocs környéki erdőkben, az elejtett vadakat pedig otthonában eladásra dolgozta fel.

Az Egri Járási Ügyészség orvvadászat bűntette, nagyobb értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat vele szemben. Az elsőrendű vádlott 2013-ban határozta el, hogy orvvadászattal fog pénzt keresni, azt követően, hogy munkanélküli lett. Korábban hozzájutott egy hangtompítós szovjet gyártmányú egylövetű puskához, amire egy távcsövet is vásárolt. Ezzel járta azután a környező erdőket éjszakánként, különösen holdtölte idején. Vadászati jogosultság, illetve engedély nélkül kilőtt legalább három gímszarvas bikát és egy vaddisznót, melyeket az elejtést követően hazavitt.

Otthon az eltulajdonított állatok húsából töltelékárut készített, majd azt, vagy a húst, frissen, illetve lefagyasztva ezer-ezernyolcszáz forintos kilónkénti áron értékesítette. A vádlott korábban betanított hentesként dolgozott egy húsüzemben, így a feldolgozást szakszerűen végezte lakóházának hátsó udvarán, az erre a célra kialakított, füstölővel is felszerelt részen. A vadak jogosulatlan elejtésével legalább kétmillió forintos kárt okozott a vadászatra jogosultaknak.

Az Egri Járási Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetést szabjon ki, ítélje pénzbüntetésre és kobozza el a vadászpuskáját, valamint tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.