Elkezdődött az Ökumenikus Segélyszervezet karácsonyi gyűjtése

Gyertyagyújtással kezdődött el az Ökumenikus Segélyszervezet 18. országos adománygyűjtése advent első vasárnapján Budapesten.

Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója az adománygyűjtést elindító rendezvényen elmondta, hogy december 1. és 31. között a 1353-as adományvonalon hívásonként és SMS-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz.

Emellett lehet adakozni a szervezet megújult honlapján, a Tesco áruházakban adománykuponokat lehet vásárolni, és az operaház Diótörő Fesztiválján árusított forralt bor ára is a segélyszervezet munkáját támogatja. Hozzátette: az idén a Starbucks is csatlakozott a gyűjtéshez, a kávézókban kapható hűtőmágnesek eladásából származó bevételeket a segélyszervezetnek utalják át. 

A segíteni szándékozók emellett a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott adományokkal vagy "szeretet.éhség" képeslapok vásárlásával is hozzájárulhatnak a rászoruló családok megsegítéséhez. 

A segélyszervezet a Szent István-bazilika előtt adománygyűjtő pontot állított fel, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományokat. 

Lévai Anikó, a szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete a dunai árvíz idején tanúsított lakossági összefogás erejére utalva kiemelte: csapatra és társakra nemcsak a katasztrófák idején, hanem a hétköznapokban is nagy szükség van.

Hozzátette: az Ökumenikus Segélyszervezet tevékenysége abban új, hogy legfőbb törekvésük úgy kihozni az adott krízishelyzetből a rászorulókat, hogy többé már ne legyenek azok. A segélyszervezet a hétköznapokban családok ezreinek nyújt segítséget folyamatosan, hogy talpon maradjanak vagy éppen esélyt kapjanak a talpra állásra - mondta.

Lehel László kiemelte, hogy a 2012-ben összegyűlt adományokat több területen használták fel és mindegyikben benne foglaltatik az üzenet: ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.