Elhunyt Peter Graves színész

Az amerikai színészt leginkább a Mission Impossible - Az akciócsoport című televíziós sorozat Jim Phelps ügynökeként ismerte a világ. Robert Graves 83 éves volt, halálát vélhetően szívroham okozta.

Elhunyt Peter Graves amerikai színész, akit leginkább a Mission Impossible - Az akciócsoport című televíziós sorozat Jim Phelps ügynökeként ismert a világ.

A színészt 83 éves korában érte a halál vasárnap, vélhetően szívroham végzett vele. Graves saját házában esett össze, családja már nem tudott segíteni rajta - számolt be a színészt képviselő ügynökség.

Peter Graves fivére, Jim Arness árnyékában kezdte pályáját. A filmvásznon 1951-ben, a Rogue River című bűnügyi drámában debütált. Két évvel később a Stalag 17 című drámában hívta fel magára a figyelmet. Ebben az alkotásban egy német kémet alakított, akit szövetséges hadifoglyok közé küldenek.

A kémszakmától később sem szakadt el, a hírnevet a Mission Impossible című televíziós sorozat hozta meg számára 1967-ben. A szériában a híres akciócsoport fejét, Jim Phelps ügynököt alakította egészen a sorozat 1973-as befejezéséig. Később - 1988 és 1990 között - újra az ügynök bőrébe bújt, amikor az Egyesült Államokban új életre kelt a sorozat, amelyet a magyar közönség is láthatott Mission Impossible - Az akciócsoport címmel.

Közel hat évtizedes pályafutása során Graves több tucat filmben szerepelt, a nézők az Airplane-filmekből is emlékezhetnek rá. A paródiában ő alakította a pilótát.

A színész az utóbbi években olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Döglött akták, de előzőleg sokáig volt házigazdája az Egyesült Államokban nagy sikerrel futó Biography című történelmi műsornak.

Peter Gravest 1971-ben Arany Glóbusz-, 1997-ben Emmy-díjjal tüntették ki.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.