Elhunyt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő - erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a rendőrség szombaton.

Mint Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese fogalmazott, állampolgári bejelentés alapján "egy 64 éves nőt találtak holtan egy budapesti, XII. kerületi családi házban". A rendőrségi helyszíni szemle során az idegenkezűséget elsődlegesen kizárták - közölte az ügyeletes, hozzátéve, hogy a haláleset körülményeit a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Mary Zsuzsi
Mary Zsuzsi

Mary Zsuzsi 1947-ben született. A Wikipédia szerint 1965-ben tűnt fel: ekkor énekelte el Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább címűt. Az igazi sikert a III. táncdalfesztivál hozta el számára, későbbi férje, Dobos Attila ekkor szerezte számára a Mama című slágert, ami megosztott első díjat kapott.  

Sikerei csúcsán, a hatvanas évek végén váratlanul férjével együtt disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Ezt követően újra vállalt zenés fellépéseket, és három szólóalbuma jelent meg, 1991-ben Ez az utolsó tangó, 2002-ben Premier M, 2005-ben Sodor a szél címmel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.