Elfogták a tízéves kislányt teherbe ejtő mostohaapát

A paraguayi rendőrség letartóztatta azt a menekülésben lévő férfit, aki akár tizenöt év börtönt is kaphat nevelt lánya megerőszakolásáért.

A negyvenkét éves mostohaapa tagadja, hogy megerőszakolta volna a tízéves kislányt. A férfi a rendőrségen azt mondta: „Már egy tonnányi nővel voltam, és még soha senkit nem ejtettem teherbe."

Az Independent megjegyzi, hogy a férfi azután kezdett menekülni, hogy a rendőrség őt vádolta meg nevelt lánya megerőszakolásával és teherbe ejtésével. A paraguayi kislány először hasfájásra panaszkodott. A kórházban derült ki, hogy 21 hetes terhes. A lány anyját nemi erőszakban való bűnrészesség miatt letartóztatta a rendőrség, jelenleg is őrizetben van. A mostohaapa akár 15 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek találja őt a bíróság.

A lány anyja május elején kérvényezte, hogy végezzenek a lányán terhességmegszakító műtétet, de a kérvényét elutasították, a paraguayi törvények értelmében ugyanis az abortusz még nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén is illegális.

Az eset heves vitát váltott ki a törvénykezéssel kapcsolatban. A mindössze harmincnégy kilós kislány ügyére humanitárius csoportok is felhívták a közvélemény figyelmét, mivel a kislány teste nem elég fejlett egy baba kihordásához. Az paraguayi orvosok császármetszéssel hoznák világra a gyereket, hogy minimalizálják a kockázatot.

Az egészségügyi statisztikák szerint 2014-ben 680 olyan lány szült gyereket Paraguayban, aki mindössze 10-14-éves volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.