Elevenen falta fel fél arcát a kannibál

A külföldi sajtó Rudy Eugene borzalmas tettével van tele: a férfi, aki feltehetően úgynevezett "fürdősó-kábítószer" hatása alatt állt, lerágta egy hajléktalan arcát.

Szombaton egy kerékpáros értesítette a rendőrséget, Miamiban, egy forgalmas autópálya rámpáján ugyanis furcsa dolgot látott. Két meztelen férfi viaskodott egymással, legalábbis első ránézésre így festett a dolog. Később azonban kiderült, hogy az egyik magatehetetlenül feküdt, miközben a másik arcát marcangolta fogaival. 

Mikor a rendőrség a helyszínre érkezett, több lövést kellett leadniuk, mire sikerült megállítani a támadót, a 31 éves Rudy Eugene-t, aki a felszólításra csak acsarkodott rájuk és a fogaival tovább marcangolta a másik férfi arcát.

A rendőrség úgy tudja, az áldozat, a 65 éves Ronald Poppo és támadója, a 31 éves Rudy Eugene is hajléktalanok. Mind a ketten büntetett előéletűek, előbbit leginkább közterületen történő alkoholfogyasztás miatt vitték be, utóbbit pedig drogfogyasztás miatt vették elő, valamint erőszakos természete miatt gyűlt meg a baja a rendőrséggel, 2004-ben például életveszélyesen megfenyegette anyját.

A Daily Mail felkereste a férfi volt feleségét. Jenny Ductant 2005-ben állt oltár elé, ám két évvel később beadta a válókeresetet. Mint mondja, nem mondaná, hogy volt férjének mentális problémái lettek volna, bár mindig úgy érezte, hogy ellene van az egész világ. Kapcsolatuk során Eugene egyre agresszívabbá, erőszakosabbá vált. "Ezért hagytam el" - mondta a nő, aki az elmúlt évek során nem is igen beszélt volt párjával.

A férfi szombaton is valószínűleg kábítószer hatása alatt állt. Armando Aguilar, a Rendőri Testvériség Rendjének igazgatója szerint a tettes magatartása arra utal, hogy úgynevezett "fürdősó-drogot" használhatott. "Aki beveszi a szert, teljesen beszámíthatatlanná és erőszakossá válik" - mondta Aguilar.

"A fickó a szájával és a fogaival tépte le a másik arcáról a bőrt. Mondtam neki, hogy szálljon le róla, de ő csak evett tovább. Amikor a rendőrök megérkeztek, jó néhányszor felszólították, azonnal fejezze be és szálljon le, de az az ember épp csak megemelte a fejét, szájában egy húscafattal, és morgott" - mondta Larry Vega, aki szombaton a MacArthur Töltést elhagyva élete legborzalmasabb látványában részesült. Mint mondja, olyan volt, mintha egy horrorfilmbe csöppent volna, minden csupa vér volt. "Ez volt a legszörnyűbb dolog, amit valaha láttam. Az ember sok hasonlót lát a filmekben, de ez élőben...borzalmas".

Paul Adams, a miami Johnson Emlékkórház sürgősségi osztályának orvosa szerint ezen drog hatására a test hőmérséklete és a vérnyomás erősen megemelkedik, a hatása alatt álló emberek hallucinációra, paranoiára, dühkitörésekre hajlamosak, és olykor rendkívüli erőkifejtésre képesek. Felidézett egy esetet, amikor egy 70 kilogrammos férfi lefogásához hat rendőrre volt szükség.

Az új LSD-ként emlegetett, szintetikus "fürdősó-drogok" az amfetaminhoz hasonlóan fejtik ki hatásukat. A nevüket onnan kapták, hogy többnyire fürdősó vagy növényi táp néven forgalmazzák őket az interneten. Az elnevezés többnyire mefedront vagy metilenedioxipirovaleront (MDPV) tartalmazó szereket takar, amelyeket szájon át, felszippantva vagy befecskendezéssel juttatnak be a szervezetbe. Forgalmazásukat az Európai Unió országaiban és az Egyesült Államokban az elmúlt években egyaránt betiltották.

A boncolás eredményére egyelőre várni kell, feltételezés csupán, hogy Rudy Eugene drog hatása alatt állt.

Áldozata, Mr. Poppot a Jackson Memorial Kórházban ápolják. Arcának 75-80 százalékát elvesztette, a beszámolók szerint nincs orra, se szája. Állapota válságos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.