Napi százezer utasával a madridi Barajas Európa egyik legforgalmasabb repülőtere, van azonban néhány tucat ember, aki soha nem száll fel egy járatra sem. Ők a négyes terminál (T4) lakói. „Láthatatlanok vagyunk, az utasok szemellenzővel közlekednek, semmit sem vesznek észre” – mesélte az El Paísnak a T4-en élők egyike, a magát Manuelnek nevező hajléktalan. Mint mindig, most is kifogástalan az öltözéke: öltönynadrágot, mokaszint és kockás inget visel, zsebeiben pedig egy-egy mobiltelefon lapul. Azt állítja, jól ismeri a dél-spanyolországi korrupt politikai köröket, ő is oda tartozott, ám kicsúszott a talaj a lába alól, és a reptéren keresett menedéket.

Napi körútjára indult az egyik hajléktalan Andrea Comas / Reuters

Manuel mintegy harminc sorstársával él együtt a T4-en, ami sokak számára ideálisabb lakhely, mint a szállók. Meleg van, mindig hozzá lehet jutni némi ételhez, a tisztálkodás sem okoz gondot. A reptéri létnek azonban megvannak a saját szabályai. A legfontosabb a kifogástalan küllem, csak így lehet beolvadni az utasok áradatába. Az itt élő hajléktalanok naphosszat sétálgatnak egy kézipoggyásszal a kezükben, mintha csak a repülőgép indulását várnák. Olykor türelmetlenül odasétálnak egy check-in pulthoz, és egy találomra kiválasztott járat felől érdeklődnek.

„Mindannyian álcázzuk magunkat. Ha valaki szakadtan jelenik meg vagy balhézik, azonnal kiteszik a szűrét” – meséli Manuel barátja, Juanjo, aki a fél életét az utcán töltötte. A reptér közel két éve az otthona, de főként az estéket tölti ott. Napközben egy civil szervezetnél segédkezik, szabadidejében az egyház által szervezett irodalmi találkozókon és színielőadásokon vesz részt. Elmondása szerint megengedhetné magának, hogy kivegyen egy kis szobát, de így nagyobb szabadságot élvez.

A T4-en élő hajléktalanok részben a kocsik – diszkrét – visszatologatásából keresnek néhány eurót, de vannak olyan szemfüles utasok, akik rájönnek, hogy a tálcán lévő maradékokat átvizsgáló „utasok” járata sosem indul el, és adnak nekik némi aprót. Ebből aztán összejön annyi, amiből a McDonald’sban ki tudják fizetni a kéteurós kávé–hamburger menüt. A nap lassan telik, esténként olykor összegyűlnek, és az egyik kávézóban megnézik az aznapi meccset.

A reptéren dolgozók egy része tudja, hogy az ismerős arcok nem átutazók, de eddig nem volt nagyobb probléma. A hajléktalanok nagyon ügyelnek rá, hogy ne alakuljon ki semmilyen konfliktus. Amíg ez így van, addig mindig lesz egy járat, amire „várhatnak”.