El sem indult a nyomozás a kajakosok ügyében

Gyakorlatilag áll, sőt, tulajdonképpen érdemben el sem kezdődött a három hete kábítószer-birtoklás gyanújával elrendelt nyomozás a kokainbotrányba keveredett ötszörös világbajnok Csipes Tamara és a világbajnoki ezüstérmes Dombvári Bence kajakosok ügyében – tudta meg a Népszabadság.
Miután a Magyar Antidopping Csoport (MACS) a dunavarsányi edzőtáborban egy előre be nem jelentett vizsgálat során kokaint talált a két sportoló szervezetében, és ezt a tényt a szakszövetség is megerősítette, a sajtóban megjelent híreket addig közömbösen szemlélő rendőrség feljelentéskiegészítést rendelt el, majd papíron a nyomozást is elrendelte.

– Egyelőre csak a Magyar Antidopping Csoport gyorsjelentése áll a nyomozók rendelkezésére az ügyben. A büntetőeljárás törvényes lefolytatásához azonban szükség lesz a sportolók által adott mintákra is, amelyekből a kokaint kimutatták. A mintákat egy osztrák laborban őrzik, és még nem kaptuk meg azokat – tudtuk meg Beluzsárné Belicza Andreától.

A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség nem fog a végtelenségig várni a kért információkra. Mint fogalmazott, ha „záros határidőn belül nem kapják meg a kért anyagokat”, azok hiányában kezdik meg a gyanúsítottak kihallgatását.

Emlékeztetőül: sajtónyilatkozataikban a sportolók tagadták, hogy kokainoztak volna. Védekezésük szerint valaki egy bulin a tudtuk nélkül tehetett drogot az italukba. Ha így történt, a hazai piacon kapható legdrágább drogot – amelynek grammja 15-18 ezer forint – a MACS vizsgálata előtt legfeljebb 12 órával tehették az italukba. Vizeletből ugyanis ennyi ideig mutatható ki ez a drogfajta.

Elvileg persze ennél hosszabb ideig is, akár 10-22 napig is, de a szakirodalom szerint jobbára már csak kórosan nagy fogyasztók esetében. A két élsportoló esetében azonban kizárható, hogy masszív fogyasztók lettek volna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.