Ophélie-t egyszer csak elnyelte a föld

Ophélie Aurélie Bretnacher eltűnésekor erősen ittas volt. Csoporttársai az utolsó bulin szomorúnak látták, de senki nem kérdezte meg tőle, hogy miért. Szó nélkül távozott és nem a megszokott útvonalon indult haza, budai albérletébe. Azóta senki sem látta. Ő sem adott életjelet magáról.

A Fővárosi Főügyészség elutasította Ophélie Aurélie Bretnacher szüleinek a feljelentését, mert "a rendelkezésre álló adatok, a feltárt tények alapján jelenleg semmiféle bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg" – adta hírül szerdán kiadott közleményében a főügyészség.

Ophélie apja emberrablás miatt tett feljelentést
Ophélie apja emberrablás miatt tett feljelentést

A francia állampolgárságú, 22 éves Ophélie Aurélie Bretnacher szülei emberrablás miatt tettek feljelentést a főügyészségen, miután lányuk december 4-én eltűnt Budapesten. Az elmúlt egy hónapban más eltűnési ügyekhez képest szokatlanul nagy létszámmal és intenzitással nyomozó rendőrség azonban eddig semmi jelét nem találta annak, hogy Ophélie bűncselekmény áldozatául esett volna. Emberrablásra sem utal semmi.

"Ophélie-nek tervei voltak, ő egy érett, életvidám, céltudatos, modern gondolkodású fiatal nő, kizárt, hogy a Dunába vetette volna magát, és az is, hogy idegenekkel önként ismeretlen helyre ment volna" – nyilatkozták a lány szülei.

A diáklány eltűnése miatt Franciaországban is nyomoznak a hatóságok. Philippe Dassonville francia rendőrségi attasé a BRFK szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: a francia rendőrség képviselői is jártak Budapesten. A rajnai csendőrség szonárral kutatott a lány holtteste után a Dunában. Hiába. Dassonville szerint a BRFK mindent megtett Ophélie felkatatására. – Mi sem tettünk volna többet, sem mást az ügyben – fogalmazott a budapesti francia rendőrattasé.

A BRFK a hatályos jogszabályoknak megfelelően közigazgatási eljárásban vizsgálja a lány eltűnésének körülményeit. Ophélie szülei valószínűleg azért tettek feljelentést, mert el akarták érni, hogy a rendőrség rendeljen el nyomozást az ügyben. Bodnár Zsolt dandártábornok, a BRFK bűnügyi vezetője azonban hangsúlyozta: a közigazgatási eljárás keretében is minden lehetőség adott az eltűnt személy felkutatására. S mivel bűncselekményre utaló körülményt nem találtak, nem nyomoznak. Ophélie után kutatnak jelenleg a II. kerületi kapitányság, a BRFK életvédelmi osztályának és fejvadász egységének nyomozói.

Ophélie december 3-án, este tíz után érkezett a Dob utcai Portside de Cuba nevű szórakozóhelyre. Előzőleg egy másik mulatóban ivott egy sört és egy féldecit. A Portside-ban további hat sört és hat rövidet ivott. Ittas volt, bár ez a rendőrségi térfigyelő kamerák felvételeinek tanúsága szerint egyáltalán nem látszott rajta, amikor hajnali háromnegyed háromkor elindult haza.

Seres Ernő százados, a nyomozást irányító II. kerületi bűnügyi osztályvezető az aznap Ophélie-vel együtt szórakozó csoporttársainak vallomásaira utalva azt mondta: a lány szomorúnak tűnt aznap este. Egyszer csak elköszönt a többiektől és elment. Legjobb barátnője – elmondása szerint – olyan részeg volt, hogy már nem emlékezett miről beszélgettek, arra sem, megindokolta-e Ophélie, hogy miért hagyja ott a társaságot.

– Az ő köreikben nem foglalkoztak egymás lelki bajaival – magyarázza Seres. – Beszélgetéseik csakis egymás szakmai előéletére, céljaira, terveire korlátozódott, a "csoportépítő bulik" pedig jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztásában merültek ki.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Később Ophélie szülei a nyomozóknak azt mondták: lányuk akkor is szomorú volt, amikor négyhónapos prágai tanulmányai véget értek. Ezért szerintük nem zárható ki, hogy a budapesti napok "elmúlta" miatt szomorkodott.

Ophélie jól bírta az italt. A bulik végén általában elsétált a Nyugati-térig, ott felszállt az éjszakai járatra, ami majdnem hazáig vitte. Aznap azonban a Lánchíd felé indult. A környék térfigyelő (és az irodaházak, bankok, közintézmények biztonsági) kameráinak felvételei alapján a nyomozók végig követték a lány útját a Dob utcától a Deák-téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton, a környező kis utcákon keresztül végig a Roosevelt-térig, ahol – az utolsó felvételek tanúsága szerint – a térnek a Magyar Tudományos Akadémia felőli oldalán lévő zebrán átkelt, és a Lánchíd felé tartott. Ott, mintha a föld nyelte volna el. A nyomozók eddig nem találtak magyarázatot arra, hogy miért nem a megszokott útvonalán indult haza Ophélie. Abban azonban biztosak, hogy sem autóval, sem gyalogosan nem követte senki.

A Roosevelt-térre telepített térfigyelő kamera felvételeiből azonban azt már nem lehetett megállapítani, hogy felment-e a hídra. (A kamera több irányt is figyel, az egyes megfigyelt területek között tíz másodpercenként vált képet.) A hidat és a hídfő környékét tíz másodpercig "figyeli", majd vált, és csak körülbelül egy perc múlva mutatja újra. A nyomozók kipróbálták: ennyi idő bőségesen elég, hogy valaki felmenjen a hídra, és a vízbe vesse magát, vagy eltűnjön a híd boltozta mögött. Nem zárható ki azonban az sem, hogy a lány a hídfőnél lévő lépcsőn lement az alsó rakpartra, ahol nincsenek térfigyelő kamerák. De akkor hogyan került a táskája, benne minden értékével, irataival és telefonjával a híd pesti hídfőjének déli oldalán lévő korlát mellé? Két olasz járókelő 24 perccel az után találta meg a táskáját, hogy a térfigyelő kamerák utoljára látták Ophélie-t.

A nyomozók a lány legtöbb csoporttársát, barátját kihallgatták. Köztük azt az olasz fiút is, aki udvarolt neki, bár róla meg kiderült, hogy "vérbeli olaszként", szinte minden lánynak udvarolt. Egyelőre senki nem gyanús közülük.

Szakértők vizsgálják, hogy az Ophélie eltűnése idején "hány mobiltelefon tartózkodott" a környéken.

A rendőrséget egyelőre sem Ophélie mobilja (amit a táskájával együtt talált meg a két véletlenül arra járó olasz diák), sem a laptopja nem vezette közelebb a rejtélyes ügy megoldásához. Utóbbiból azonban december 8-án és 9-én kitöröltek néhány adatot. Ophélie édesapja elismerte, hogy 8-án ő törölt ki egy fotót, ami Prágában készült a lányáról egy hatalmas söröskorsóval a kezében, mert nem akarta, hogy alkoholistának nézzék. Hogy másnap ki és mit törölt ki a számítógépből egyelőre éppolyan rejtély, mint az, hogy hová tűnt az életvidám francia lány?

Ophélie Bretnacher családja és barátai több mint egy hónappal a lány eltűnése után szimbolikus találkozót szerveznek, ismét e megoldatlan esetre irányítva a figyelmet. Bővebben >>

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.