Egymillió forintot el kell égetni rontás ellen

Egymillió forintot csalt ki egy magát jósnőnek mondó veszprémi asszony egy Balatonalmádiban élő idős nőtől és annak lányától; a rendőrség az ügyben csalás bűntette miatt indított eljárást - tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Futtató Norbert elmondta: az idős asszony újsághirdetés alapján február elején jelentkezett az állítólagos jósnőnél, aki azt közölte vele, hogy ő és a lánya rontás alatt állnak, elátkozták őket, s nemsokára meg is halnak. A nő a "szolgáltatásért" ötezer forintot kért, s kilátásba helyezte, hogy 35 ezerért leveszi róluk a "rontást".

A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az asszony nemsokára a lányával együtt tért vissza - vitték magukkal a kért  összeget, továbbá gyertyát, törülközőt, tyúkot és tojásokat -, ám az állítólagos jósnő azzal állt elő, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha egymillió forintot visznek, s azt egy fazékban kell elégetnie.

Anya és lánya hétfőn vitte el az egymillió forintot - az összeget hitelként vették fel egy bankban -, a "jósnő" fazékba rakta a pénzköteget, majd egy-két bankót az utasítására gyertyával meggyújtottak (eközben ő "varázsolt"), aztán hirtelen törülközővel takarta le a fazekat és azzal egy másik nő kirohant a szobából.

A csaló vérszemet kaphatott - mondta a sajtóügyeletes -, ugyanis azt közölte a "pácienseivel", hogy az egymillió  forint sem elég a rontás levételéhez, ahhoz ugyanis legalább 3 millió kell.

A fiatal nő ekkor már gyanút fogott, s csalás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a veszprémi rendőrkapitányságon, ahol kedden elrendelték a nyomozást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.