Pornóbotrány a parlamentben

Szerelmi és politikai szálakkal átszőtt, szappanoperákat idéző pornóbotrány van kibontakozóban a varsói parlamentben: egy honatya durva vádakkal állt a nyilvánosság elé, az érintett képviselőnő pedig mindent tagad.

Pornófilmekkel ragyogott ki! – ezzel vádolta meg a lengyel kormánykoalíció egyik képviselőnőjét egy kollégája, mégpedig egy szövetséges párt padsoraiból. Henryk Kmiecik a szejm pulpitusáról állt elő a megdöbbentő információval, amely szerint Ewa Kocemba, a Polgári Platform (PO) 55 éves képviselője, az alsósziléziai Lubawki polgármestere pornófilmekben játszott.

A 61 éves férfi később a Super Express című bulvárlapnak még hozzátette, hogy az önkormányzati választásokon Ewa Kopacz miniszterelnök külön támogatta Kocembát. Azaz egy pornósztárt. A lap megdöbbent a tényen, hogy a kormánypárt, amely most veszítette el az elnökválasztást, éppen politikai partnerétől kap ilyen övön aluli ütést. Kmiecik ugyanis a koalíciós Lengyel Parasztpárt (PSL) frakciójának tagja. Igaz, csak a frakciónak, nem pedig a pártnak, és erre is hivatkozik az értetlenkedőknek.

A honatya azt állítja, hogy felvételekkel tudja bizonyítani képviselőtársának a pornókalandozásait. Méghozzá olyan felvételekkel, amelyek az állítása szerint magától az érintett polgármester-képviselőnőtől kerültek hozzá, merthogy korábban közeli kapcsolatban álltak egymással. Azt mondta, hogy azért szakítottak, mert Kocemba rá akarta bírni, hogy üljön át a PO frakciójába, ő viszont ki nem állhatja a liberális kormánypártot. Kmiecik állítja, a képviselők tisztességét védi a harsányan szexelő polgármesternőtől, aki szerinte ráadásul rokonait helyezi pozíciókba.

Ewa Kocemba viszont mindent tagad. „Hazugság, amit ez az ember állít, meg akar engem semmisíteni, mert nem engedtem az udvarlásának” –mondta a lengyel bulvárlapnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.