Egy 17 éves fiú hajthatott bele Harrach Péter autójába

Eljárás indult egy 17 éves budapesti fiatalember ellen, aki a gyanú szerint kedd este autójával a 11-es főút budakalászi szakaszán belerohant Harrach Péter előtte haladó autójába, majd kigyulladt járművét hátrahagyva elhagyta a helyszínt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) péntek délután az MTI-vel.
Az állítólag több járművel versenyző, "szlalomozó" Mercedes Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetőjének autójába csapódott bele.

A politikust ért baleset tényét a KDNP szerdán közleményben erősítette meg. Egyebek mellett azt írták: Harrach Péter szabályosan autózott Szentendre felé, amikor váratlanul, nagy sebességgel, hátulról egy autó nekiütközött, majd kigyulladt. A frakcióvezető a karambolt követően félreállt, értesítette a tűzoltókat, majd megvárta őket és a rendőröket is - tudatta közleményében a párt.

A PMRFK pénteken arról tájékoztatott, hogy a rendőrök egy 17 éves budapesti fiút gyanúsítanak a cserbenhagyással. A fiatal augusztus 11-én este 8 óra körül Szentendre felé haladt autójával, amikor hátulról nekiütközött az előtte haladó járműnek. Az ütközést követően a fiú által vezetett autó kigyulladt, ő pedig a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.

A balesetben senki sem sérült meg.

A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a fiatalembert péntek délelőtt gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás szakértők bevonásával folytatódik – tették hozzá.

A rendőrség várja azok jelentkezését, akik látták a balesetet, vagy arról információval rendelkeznek. Jelentkezni személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon, a 06-1-236-2883-as telefonon, az ingyenesen hívható zöld számon, illetve a központi segélyhívók valamelyikén lehet – tudatta a PMRFK.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.