Felsőzsolcán már reménytelen a védekezés

Eredménytelen a védekezés, most a mentésre koncentrálnak. Borsodban lassú javulás indult, de az átázott gátak miatt nem lankadhat a védekezés. Tucatnyi település megközelíthetetlen, 3600 embert kellett kitelepíteni. Van, ahol már a szükségszállásnak kijelölt épületet is elöntötte a víz.

Nyolc megyében – Borsodban, Nógrádban, Jász-Nagykun-Szolnok, Győr, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér megye területén van érvényben az ár és a belvíz miatt elrendelt veszélyhelyzet. Vasárnap délelőtt 3600-ra nőtt a kitelepítettek száma, a legtöbben, háromezernél is többen borsodiak. A kitelepítetteket zömmel rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, de tucatnyi településen több száz ember él napok óta a helyi önkormányzat által kijelölt ideiglenes szálláshelyen, tornateremben, kistérségi irodában, vagy épp iskolaépületben.

Felsőzsolca víz alatt

Felsőzsolcát soha nem látott áradás sújtotta és sújtja jelenleg is, az árvíz elleni védekezés már eredménytelen - közölte Fehér Attila a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város polgármestere vasárnap reggel. Már 1300 embert kellett kimenekíteni az elöntött részekről.

Vasárnap délelőtt 11 órakor tetőzött a Sajó a városnál 487 centiméteres vízállással. Máshol azonban még nő a víz. A Sajó és a Hernád torkolatának környezetében a jelenlegi vízszintek tovább emelkednek, és a vasárnap éjszakára, hétfő hajnalra várt tetőzésig további 10-15 centiméternyi áradás lehetséges.

A helyzet szombaton fordult kritikusra a hétezer lakosú városban: hajnalban a kiömlött Sajó árasztotta el a házakat: csaknem ötszáz embert már akkor kitelepítettek, s mivel a településen kijelölt befogadó-épületeket is elöntötte a víz, így Miskolcon kerestek neki ideiglenes szálláshelyet.

Edelényben javul a helyzet

Edelényben, ahol a megáradt Bódva kettészelte a várost, s több száz házat vett körbe, tetőzéshez közeledik a folyó, legalábbis erre utal, hogy szombaton a hivatalos hídvégardói vízmércén mért adatok szerint kisebb ingadozással folyamatosan 333 centiméteres volt a vízszint.

A vasárnap reggeli hírek szerint valamit javult a helyzet, igen lassan ugyan, de apad a Bódva. A teljesen átázott és meggyengült töltések miatt azonban nem lazulhat a védekezés.

Ez huszonnyolc centiméterrel haladja meg az eddig mért 305 centiméteres maximumot. A vályogból épült házak közül több már összedőlt.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Azokban az utcákban, ahol még úgy érzik, hogy meg tudják fékezni a vizet, rakják a homokzsákokat. A kitelepítettek - mintegy 550 ember - közösségi szállásokon, rokonoknál, ismerősöknél kaptak helyet. Őket - hogy megnézzék, mi a helyzet az otthonukban - motorcsónakokkal viszik be házaikhoz, sokan az ablakon vagy az alacsonyabb építésű garázstetőkön át próbálnak bejutni a lakásokba.

Jön a Hernád

Újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon, emiatt a folyó vízállása 50 centiméterrel meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket. A töltéseket meg kell erősíteni, ezért bővítik a védekezésben részt vevők számát - mondta Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szombat délután Budapesten, a Belügyminisztériumban tartott kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter közlése szerint az árhullám az előrejelzések alapján éjfélre érkezik meg, és 11 települést veszélyeztet. Ha nem sikerül addig 50-70 centiméterrel megemelni a töltéseket, akkor az életveszély mellett akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet.

12 megközelíthetetlen település

Borsodban 12 település megközelíthetetlen az átfolyások, elöntések miatt. Nem lehet megközelíteni Galácsot, Abodot, Andrástanyát, Ládbesenyőt, Balajtot, Martonyit, Meszest, Sajógalgócot, Hernádszentandrást, Rakacaszendet, Tornaszentandrást és Tornabarakonyt. A bent rekedtek ellátását egyelőre meg tudják oldani, traktorokkal, magas építésű munkagépekkel viszik be az alapvető élelmiszereket, s a sürgős ellátásra szorulókat is ilyen járművekkel szállítják orvoshoz.

A megyében 138 településen folynak védekezési munkák. Ezek között 26 van - a Hernád, a Bódva és a Sajó mentén -, amely különösen veszélyeztetett. Veszélyben van 38 ezer 600 ember otthona, vagyis 11 ezer épület.

A vízrendszerben már meglévő, a felső szakaszokon, különösen a Bodrogon és a Sajó-Hernádon kialakult árhullámok figyelembevételével  a Közép-Tiszán, Szolnoknál  a korábban előrejelezett 860 centiméteres vízállás helyett immár jóval 900 cm felett tetőző árhullám kialakulására számítanak a szakemberek, ez azonban még mindig közel egy méterrel marad el a 2000-ben mért minden eddigi legnagyobb, 1040 centiméteres vízállástól.

Árad a Duna is

Pest megyében a Dunakanyar településeit veszélyezteti a leginkább az árvíz. Vasárnap hajnalban lezárták Vácon a Kőszentes hidat, mert a patak elöntötte. Sződligetnél a Duna átbukott a 2-es főúton, amelyet emiatt le kellett zárni. Szobról öt családot kellett kiköltöztetni, egy utcát már teljesen elöntött a Duna. Dunakeszinél a Rév utcai szakasz már vízben áll, s a folyó még terjeszkedik. A Pap-sziget már most részben víz alatt áll; az itt lévő kemping vendégeit kitelepítették. A Dunakanyarban leállt az összes komp.

A Duna ellepte a 11-es főutat, emiatt lezárták a főút Visegrád és Tát közötti szakaszát, Esztergomot így csak a 111-es és a 117-es úton át lehet megközelíteni a 10-es főút felől.

A 12-es főutat Nagymaroson a 8-as és a 15-ös kilométer között teljesen lezárták, a forgalmat a Kismaros-Kóspallag-Márianosztra-Szob útvonalra terelik. A Szentendrei-szigeten is teljesen lezárták a Tahi és Kisoroszi közötti útszakaszt, Kisorosziba már nem lehet bejutni.

A Duna tetőzését Esztergomnál hétfő délutánra várják, 710-730 centiméteres vízállással. Az Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat tájékoztatása szerint jelenleg a Duna vízállása Esztergomnál 669 centiméter. Budapestnél a Duna vízállása a 20 órakor 745 centiméter volt.

Budapest életébe is beleszól az ár

Harmadfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget Budapesten. A folyó várhatóan a jövő hét legelején tetőzik Budapestnél, 800 centimétert meghaladó vízállással. A Dunán az eddigi legmagasabb vízállás 2006-ban volt, akkor 860 centimétert mértek.

A Duna magas vízállása miatt szombat estétől szakaszosan jár a 2-es villamos. Este hét órától a Boráros tér és a Jászai Mari tér közötti szakaszon a villamosok helyett buszok szállítják majd az utasokat. Az egyik végállomás, a Vágóhíd és a Boráros tér között azonban járnak a szerelvények. Vasárnap üzemkezdettől pótlóbuszok járnak majd a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között, a Március 15. tér és a Vágóhíd végállomás között azonban a 2-es villamos közlekedik - közölte a közlekedési vállalat.

Hevesben fellélegezhetnek

Normalizálódott az árvízi helyzet Heves megyében. A megye déli részén, Boldog, Vámosgyörk és Visznek határában még szivattyúzzák a vizet a gátak mentett oldaláról, de lakóházakat már ezeken a településeken sem veszélyeztet az áradás. A gátak azonban mindenfelé átvizesedtek, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakemberei ezért folyamatosan ellenőrzik azok állapotát.

2010. 06.05.Gesztely, összedőlt házát siratja egy helyi lakos,miután a Hernád folyó átszakította a falu határában lévő gátat.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.