A divathetek 'zabigyereke': duci modellek New Yorkban

Javában dübörög a New York-i divathét, telis-tele a kifutókon megszokott csontsovány modellekkel. Ebben a környezetben üdítő képet festettek a fehérnemű-tervező, Bare Necesstites plus-size modelljei, azaz azok a lányok, akiknek a konfekciómérete 40-estől (L-estől) kezdődik.

A tervező Bare Plus fehérnemű-kollekciója a ducikat hivatott öltöztetni. – A teltebb nők már nem a kisebbség. Az amerikai hölgyek több mint 60 százaléka tartozik a plus-size kategóriába. Mindezt természetesen nem a médiából és a hirdetésekből lehet megtudni, de ez az igazság – nyilatkozta a márka marketingigazgatója, Jay Dunn.

A "súlykérdés", azaz a modellek túlzott, már-már beteges soványsága jó ideje téma a divatvilágban. Két, anorexiában szenvedő latin-amerikai modell halála 2006-ban megkongatta a vészharangot: néhány országban, köztük Indiában és Olaszországban, kitiltották a kifutókról a kórosan vékony modelleket.

A divatvilág "mekkájának" számító Franciaország nem állt be a sorba. Ott továbbra is a csont és bőr lányokat részesítik előnyben. Ennek ellenére hozzá kell tenni, hogy egy az egészséges testsúly melletti kampány fut az országban.

A Bare Plus márka a 38-as és 40-es méretet veszi átlagosnak. Elsősorban a tengerentúli hölgyekre gondolnak, akik sokszor nem találnak méretüknek megfelelő ruhát. A tervezők szívesen játszanak állatmintákkal, szaténnal és csipkével. A márka kollekciójában olyan divatházak darabjai is megtalálhatóak lesznek, mint Hanky Panky, Calvin Klein és a DKNY.

Az újabb, szeptemberben megrendezett divathéten már külön divatshow-val kedveskednek a duci nőknek: a Curvy Fashion Show-ban hat dizájner modelljei szerepelnek majd, és a fehérneműk mellett hálóruha és fürdőruha is kiegészíti a választékot.

A híres blogger, Maryellen Kernagyhan, aki sokáig plus-size modellként dolgozott, nagy örömmel fogadta a kollekciót: – A plus-size divat túl sokáig volt a divathetek "zabigyereke". Mi is szeretnénk jól érezni magunkat a bőrünkben, és ennek egyik legjobb módja egy szép fehérnemű.

Plus-size modellek a New York-i divathéten
Models present creations from the the Curvy Fall/Winter 2012 collection show during New York Fashion Week February 10, 2012. REUTERS/Kena Betancur (UNITED STATES - Tags: FASHION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.