Nyolcszázmillióért szambáztak a diktátornak

Máris gyanúba keveredett az idei riói karnevál győztes szambaiskolája, a rossz nyelvek szerint ugyanis Egyenlítői-Guinea több mint hárommillió dollárral támogatta a fellépő csapatot.

Mobil esőerdővel, életre kelt misztikus maszkokkal és egy mozgó szökőkúttal nyerte meg a 2015-ös riói karnevált a Beija-Flor (Kolibri) szambaiskola. Brazília egyik leghíresebb tánciskolája tizenharmadik alkalommal aratott diadalt az év legnagyobb szambaviadalán, ám az öröm perceit hamar kínos pillanatok váltották fel. A gyanú szerint az Egyenlítői-Guinea történetét bemutató iskola több mint hárommillió dollárt (átszámítva 804 millió forintot) kapott a nyugat-afrikai országtól a témaválasztásért. A Beija-Flor képviselői nem tagadják, hogy az olajban gazdag nemzet támogatta a produkciót, ám az összeg szerintük – a pletykákkal ellentétben – kevesebb volt hárommillió dollárnál.

A Kolibri szambaiskola parádéja a riói karneválon
A Kolibri szambaiskola parádéja a riói karneválon
Ricardo Moraes / Reuters

A látványos előadásra kíváncsi volt Egyenlítői-Guinea elnöke, Teodoro Obiang is, aki feltételezések szerint Afrika egyik leggazdagabb embere. Az agg politikus egy puccsot követően 1979-ben került hatalomra, s ezzel a kontinens leghosszabb ideje hivatalban lévő államfője. Obiangot sok kritika érte a karneváli megrendelés miatt, hiszen országának 700 ezres lakossága jórészt nagy szegénységben él.

Az ügyben az Amnesty International (AI) is megszólalt, az emberi jogi szervezet szerint az eseményt semmilyen körülmények között nem támogathatja olyan személy – egyesek szerint diktátor –, akit az emberi jogok megsértésével és korrupcióval vádolnak. Az AI a szervezőket is nagyobb átláthatóságra szólította fel, hiszen nem ez az első botrány a riói karnevál történetében. Kilenc éve a Vila Isabel szambaiskolát vádolták meg azzal, hogy egy nagyvonalú adományért cserébe Hugo Chávez egykori venezuelai elnök kormányát dicsőítette az előadás során.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.