galéria megtekintése

Cukiságkampányba kezdett az Iszlám Állam

0 komment

NOL

Jelentős arculatváltást mutat az Iszlám Állam legutóbbi kampányfilmje. A leginkább kivégzések felvételeinek megosztásáról hírhedt terrorszervezet turisztikai prospektust jelentetett meg, amely vakációs célpontként mutatja be az általuk leigázott területeket.

A szikláról vízbe ugráló, medencében pancsoló vagy épp békésen méhészkedő emberek képei próbálják elfeledtetni a vallási rendőrséget, nyilvános korbácsolásokat, szexrabszolgaságot és a fegyveres harcot.

Idilli fürdőzős képek a terroristák turista brosúrájában. Arra persze nem térnek ki rá, hogy a tengerparti sziklákról kiket szoktak lelökni
Idilli fürdőzős képek a terroristák turistabrosúrájában. Arra persze nem térnek ki rá, hogy a tengerparti sziklákról „amúgy” melegeket szoktak lelökni
Facebook

Az észak-szíriai Rakka városát, amely gyakorlatilag terrorista erődítmény, az Eufrátesz mögött lenyugvó nappal próbálják romantikusabbá tenni.

 

Az iraki Falludzsában férfiak horgásznak az alkonyatban, míg társaik a Tigris folyóba sziklaugranak.

Azt már valahogy kihagyták a terrorista bedekkerből, hogy amúgy így néznek ki az utcák az Iszlám Állam terroristáinak nyomában
Azt már valahogy kihagyták a terrorista bedekkerből, hogy amúgy így néznek ki az utcák az Iszlám Állam terroristáinak nyomában
Ahmed Saad / Reuters

A terrorszervezet médiaszekciója még egy mobilalkalmazást is fejlesztett, amelynek segítségével letölthetőek a prospektus képei.

Dzsihádista Bay Watch: egy Pasaliasi Isde néven említett állítólagos ISIS-harcos pózol a mit sem sejtő turisták mellett egy török strandon
Egy Pasaliasi Isde néven említett állítólagos IS-harcos pózol a mit sem sejtő turisták mellett egy török strandon
Facebook

Néhány fotón azonban felfedezhető, hogy nem egészen a nyugati világ számára megszokott szabályok uralkodnak. A medencében például kizárólag férfiak tartózkodhatnak. Ők is csak térdig érő rövidnadrágban, pólóban. A vízben a hiányos öltözéket szigorúan büntetik épp úgy, mint a káromkodást vagy az imát.

Komoly büntetésre számíthat, aki fecskében és póló nélkül merészkedik a medencében
Komoly büntetésre számíthat, aki fecskében és póló nélkül merészkedik a medencébe
Facebook

A fenti képeket más kontextusba helyezi, hogy június végén a terrorszervezet kivégzésekről szóló videói egyikén egy foglyokkal teli ketrecet engedett egy úszómedencébe, majd a halálukat víz alatti kamerákkal felvette. A sziklákról pedig „amúgy” előszeretettel löknek a mélybe melegeket.

Dzsihádista méhészet, mint turista attrakció
Dzsihadista méhészet, mint turistaattrakció
Facebook

A vizes tevékenységek mellett a gazdálkodás, juhok gondozása és méhészkedés is szerepel a választható programok között.

Terror-wellness: kellemes pancsolással lehet kipihenni az eszeveszett öldöklés fáradalmait

Megfáradt harcos pancsol a tengerben

Facebook

A filmes formától sem szakadtak el teljesen. Egy hangulatos zenével kísért kisfilmben 4-5 éves gyerekeket faggatnak arról, mennyire szeretnek itt lenni, és egy moszuli vidámparkból mutatnak életképeket.  

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.