Csődiskola: az egyik cég tönkremegy, a másik virágzik

Az anyacégtől, annak elértéktelenedett részvényeiért vettek meg egy értékes leányvállalatot a csődbe jutott Bautrom Zrt. tulajdonosai. Csődbűntett miatt állnak Szegeden a bíróság előtt.

Közel 1 milliárd forinttal tartozik 101 hitelezőnek idősebb és ifjabb L. Jenő, akik egykor Főszer-Elektroprofil Kft. néven üzemeltettek egy építő- és szerelőipari céget, amely többszöri névváltoztatás után Bautrom Zrt. néven ment csődbe 2011 szeptemberében. A szerteágazó történetnek és a hiányzó milliárdos értéknek csak egy kis része az a 38 millió forint, amely miatt az egykori cégvezető apa és jogász fia csődbűncselekmény vádjával állt szerdán a Szegedi Járásbíróság elé.

Érdekes, hogy az építőipari cég már 2007-ben és 2008-ban is veszteséges volt. 2010 végén pedig közel 800 millió forint volt a vesztesége, mígnem 2011 áprilisában 1 millió forintos tartozás miatt egy hitelező felszámolást indított ellene.

Volt azonban a csődbe jutott cégnek egy leányvállalata, a hasonló tevékenységgel foglalkozó H. V. C. Kft., amelynek az eredménye 2008-tól folyamatosan nőtt. 2011 végén, amikor a Bautrom Zrt. felszámolás alá került, a H. V. C. Kft. nyeresége már meghaladta a 200 millió forintot. 2010 októberében, amikor a tulajdonosok, az L. család tagjai már tisztában lehettek vele, hogy a Bautrom Zrt. közel áll a fizetésképtelenséghez, egy taggyűlésen két részre osztották a veszteséges cégnek a nyereséges leánycégben lévő tulajdonrészét, majd azt elcserélték az idősebb L. Jenő és fia, L. Gergely tulajdonában lévő Bautrom-részvényekkel.

A vádirat szerint e részvények értéke 0 forint volt, a nyereséges H. V. C. Kft. cserébe megkapott tulajdonrésze viszont 38 millió forintot ért. Az ügyletet az ügyvéd L. fiú jegyezte ellen – így lett ő a vád szerint bűnsegéd. Mellesleg, a látványos növekedés ellenére a H. V. C. Kft. is felszámolás alá került, de közben átment egy ukrán állampolgár tulajdonába. Virágzik ugyanakkor L. Jenőnek egy ingatlanok bérbeadásával foglalkozó vállalkozása, amely természetesen nem tárgya a büntetőeljárásnak.

A Szegedi Járásbíróság a szerdai tárgyaláson még azt sem engedte meg az újságíróknak, hogy a bíró és az ügyész által elmondottakról hangfelvételt készítsenek. A vádlottak nem tettek vallomást, és a bíróság a védők egyetértésével a vádlottak nyomozati vallomását sem olvasta fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.