Családja eltűntként kereste, pedig már a mentőben meghalt

Bevásárlás közben lett rosszul a 83 éves Szövérfi László október 7-én, és a kiérkező mentők sem tudtak rajta segíteni, a mentőautóban életét vesztette.

A családját viszont – feltehetőleg egy elírás miatt – senki nem értesítette. A felesége eltűntként kerestette a rendőrséggel, a család érdeklődött a kórházaknál, és plakátot tett ki a környéken – írja a Bors.

Az asszonyt november 18-án, több mint egy hónappal az eset után hívta fel a IX. kerületi önkormányzat ügyintézője a férje temetésének ügyében. Innen tudta meg, hogy a férjének szívrohama volt, és mivel a kórházba szállítás közben elhunyt, rögtön a patológiára szállították.

A család elmondása szerint az idős férfinál voltak az iratai, sőt a tárcájában egy cetlin a neve, címe és a telefonszáma, mégsem értesítették őket. Annak ellenére, hogy a mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy gépelési hiba miatt nem találták a telefonos érdeklődéskor az elhunyt nevét a rendszerben, a családnak valószínűleg ki kell fizetnie a holttest hűtési költségeit, közel 29 ezer forintot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.