Csak vaklárma a Nefelejcs utcai baltás gyilkos?

Egy nevének elhallgatását kérő olvasónk helyszínen járt forrásaira hivatkozva azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy brutális leszámolás történt mára virradó éjszaka a törökszentmiklósi Nefelejcs utcában. Tudomása szerint a házban tartózkodók többségét baltával megölték, mielőtt rájuk gyújtották volna a házat. A rendőrség részben cáfolja mindezt.
„Nemrég fejeződtek be az elsődleges vizsgálatok, amelyek kizárták, hogy az elhunytak halálát idegenkezűség okozta volna" – közölte érdeklődésünkre egy nevének elhallgatását kérő rendőrségi forrás.

„Az viszont egyáltalán nem zárható ki, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, azaz valaki égésgyorsító anyagot (például benzint vagy gázolajat) locsolt szét, majd azt meggyújtotta" - tette hozzá forrásunk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság későbbre ígért hivatalos tájékoztatást a vizsgálatok nyilvánosságra hozható eddigi megállapításairól. A „baltás gyilkosságról" szóló szóbeszédre nem kívántak reagálni.

A tűzoltókat kevéssel hétfő hajnali három előtt riasztották Törökszentmiklósra. A Nefelejcs utcai ház akkor már teljes terjedelmében égett. Egy súlyosan sérült nőt még sikerült élve kimenteni. A testfelülete 90 százalékán megégett és súlyos koponyasérüléseket szenvedett nőt a mentők életveszélyes sérülésekkel szállították a budapesti Szent János Kórházba.

Később a tűzoltók még négy holttestet találtak a kiégett házban: egy felnőttét és három 8-12 év közötti gyermekét.

A tűztől veszélyeztetett három szomszédos épületből 11 embert menekítettek ki a tűzoltók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.