Coming outolt a PM aktivistája

„Nem félek, és ezért merek kiállni elétek azzal, hogy meleg vagyok. Ami önmagában egyébként egyáltalán nem nagy szám. Mégis ezt kimondani ma fontos és erkölcsileg helyes, mert kizárólag a felszabadító őszinteség jelenthet alternatívát azzal a nevetséges cinizmussal szemben, amit nap mint nap megpróbálnak leerőszakolni a torkunkon” - írta Facebook oldalán Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője.

„Hiszek abban, hogy senkit sem ítélhetünk el azért, aminek született. (...) Döntéseink és cselekedeteink jelentik az egyedüli mércét, amely megmérhet minket.(...) Én nem vagyok hatalmas. Nem tudom és nem is akarom egymagam megváltani a világot – ez a fanatikusok sajátja. De egyet tudok: megmutathatom, hogy nem félek. Még akkor sem, ha néha úgy tűnik, a gyűlölet összecsap a fejünk felett és a rendszer felemészt valamennyiünket. Nem félek, és ezért merek kiállni elétek azzal, hogy meleg vagyok. Ami önmagában egyébként egyáltalán nem nagy szám. Mégis ezt kimondani ma fontos és erkölcsileg helyes, mert kizárólag a felszabadító őszinteség jelenthet alternatívát azzal a nevetséges cinizmussal szemben, amit nap mint nap megpróbálnak leerőszakolni a torkunkon. Egy jó barátom, aki sajnos már nincs köztünk, gyakran győzködött, hogy vállaljam ezt a nyilvánosság előtt. Na, nem azért, hogy – ahogy a rossznyelvek mondják – kiteregessem a hálószobatitkaimat. Hanem azért, hogy megmutassam, nincs mitől félnem és titeket is arra biztassalak: ne féljetek! Elvégre nem kell senkinek sem melegnek lennie ahhoz, hogy valamiért kisebbségbe kerüljön. Kiszolgáltatott munkavállaló, egy mások szemében furcsa vallás követője, cigány, zsidó, menekült vagy egyszerűen csak félelmekkel teli ember – egyre megy. Nem benned van a hiba, hanem azokban, akik bármiért is megaláznak, kinevetnek és megvetnek. Ők érdemelnek szánalmat és nem te” - írta Facebook-bejegyzésében a politikus.

Így vitt Barabás Richárd egyenes gerincet Polt Péternek
Így vitt Barabás Richárd egyenes gerincet Polt Péternek
Móricz-Sabján Simon

Lakner Zoltán, politikai elemző, aki tavaly júniusban, szintén Facebook-oldalán coming outolt,  bátor döntésnek nevezte az írást, és gratulált.

Barabás Richárd az ellenzéki demonstrációk egyik fő szónoka, ő volt az, aki június 10-én egyenes gerincet vitt Polt Péternek az ügyészség napja alkalmából, szerinte ugyanis a legfőbb ügyész az akadálya annak, hogy kivizsgálják a kormány korrupciós ügyeit.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.