Bűzösek és harcosak: megalakult a Magyar Fokhagymafront

A keleti vörös- és a nyugati lila hagymák elleni küzdelem jegyében jött létre a Magyar Fokhagymafront. A gerezdemberek képviseletére is vállalkozó szervezet egyúttal harcot hirdet a vámpírokkal szemben.

Az eddigi toborzókörutak során feltérképeztük a lakosság igényeit, most viszont közeledik első tömegdemonstrációnk - tájékoztatta szerkesztőségünket a közelmúltban alakult Magyar Fokhagymafront propaganda és idológiai osztályának elnöke, valamint alelnöke és konyhás nénije.

A tüntetést a tervek szerint március 9-én, szerda délután tartják a Hősök terén. A Büdipesten létrejött, máris több mint száz tagot számláló szervezet olyan erőként határozza meg magát, amely "konzekvensen képviseli a keleti vörös-, illetve a nyugati lila hagymákkal szembeni ellenállást, az egyre terjedő kínai foktalanhagyma és a vámpírok kultúrrombolásának megfékezésére irányuló össznemzeti törekvést".

A Magyar Fokhagymafront 13+1 pontból álló programját három, bizonyításra nem szoruló abszolútum vezeti fel:

- A fokhagyma egy, tehát nincs többes száma.

- A fokhagyma nem g-vel írandó.

- In fokhagyma veritas.

A program lényeges elemeként a szervezet hangsúlyozza, hogy a fokhagymagyar mindig magyar fokhagyma marad, továbbá ígéri: "Virágba borítjuk a fokhagymagyar kultúrát! Harcos szagunkkal eltávolítjuk a vámpírokat a könyvesboltokból, a színházakból és a mozivásznakról!"

A front követeli az "eredeti, fokhagymában dús Miatyánk" visszaállítását ("Keresztvíz helyett gerezdvizet! Minden kipa és turbán legyen fokhagyma alakú!"), ugyanakkor elvárja követőitől, hogy kötelezően választható módon zarándokoljanak el a fokhagymatermesztés Mekkájába, Krisnavölgybe. Az elképzelések között szerepel a közös bűzölgés Mongóliával.

A radikális téziseket megfogalmazó szervezet minden gerezdembernek fokhagymaültetvény-részesedést kíván adni a nyugdíj mellé, a még nem elég büdösök helyzetén pedig fokhagymaosztással szeretne javítani.

A Magyar Fokhagymafront kabalaállata a kecske, méghozzá azért, mert szagos. A fokhagymagyarok kedvelik a borzot, és szimpatikusnak tartják a disznót is, de ennyi kabalaállat nem lehet. Úgyhogy a kecske a nyerő.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.