Busz ütközött teherautóval Franciaországban, 43 ember meghalt

43 ember, köztük egy kisgyerek vesztette életét egy délnyugat-franciaországi balesetben, amikor egy autóbusz és egy teherautó ütközött frontálisan. Főként idős emberek utaztak a buszon, közülük sokan meghaltak, a teherjármű sofőrje is az áldozatok között van. Mindkét jármű kigyulladt az ütközés következtében.

A buszon főként idős emberek utaztak. A párizsi magyar nagykövetség azt közölte az MTI-vel, hogy nincs tudomása magyar áldozatról, illetve sérültről.

A két jármű egy kétszer egysávos mellékúton rohant egymásba a bordeaux-i dombos borvidéken. A rendőrség közlése szerint mindkét jármű azonnal kigyulladt, ezért rendkívül sok az áldozat.

Az autóbuszban a sofőrön kívül 48-an utaztak, közülük 41-en vesztették életüket, s a kamion sofőrje is meghalt a balesetben. Délután a nyomozók a sofőr hároméves gyermekének holttestét is megtalálták a kamionban, aki feltehetően az apja mellett ült a baleset pillanatában.

Az egyik túlélőt kórházba szállítják
Regis Duvignau / Reuters

Nyolc embernek sikerült kimenekülnie az égő buszból, közülük négyen sérültek meg. A prefektúra szerint csak három ember élte túl teljesen sértetlenül a balesetet, köztük a busz sofőrje, aki viszont sokkos állapotba került.

Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője az I-télé francia hírtelevízióban elmondta, hogy négy ember "nagyon súlyosan megsérült", ketten égési sérüléseket, ketten pedig koponyasérüléseket szenvedtek. A szóvivő szerint az áldozatok száma még nőhet.

A busz nem sokkal a baleset előtt, pénteken kora reggel indult egy közeli településről, a 643 lakosú Petit-Palais-Cornemps-ből, amely nyolc kilométerre található a baleset helyszínétől, és a két és félórára található dél-franciaországi Landes megyébe vitte kirándulni a helyi idősek klubjának a tagjait.

A francia elnöki hivatal azt közölte, hogy a kamion, amellyel a busz ütközött, fát szállított. Alain Rousset helyi képviselő szerint ugyanakkor a teherautóban nem volt rakomány a baleset pillanatában. Más rendőrségi források szerint viszont gázpalackokat szállított a teherautó, és ez okozhatta a tüzet. Ezt azóta nem erősítették meg a hatóságok.

A baleset pontos oka egyelőre nem ismeretes. Annyit lehet tudni, hogy a kamion hirtelen keresztbe fordult az úton, és a busz nem tudta kikerülni. A francia televíziókban közzétett, helikopterről készült felvételek szerint a két jármű teljesen kiégett. Rendőrségi források szerint amikor a busz sofőrje érzékelte, hogy a baleset be fog következni, megpróbált félrehúzódni, de már elkerülhetetlen volt az ütközés. A sofőrnek volt annyi lélekjelenléte, hogy kinyitotta az ajtókat annak érdekében, hogy minél többen le tudjanak szállni az égő buszról.

A nyomozók elsősorban arra keresik a választ, hogyan kaphatott lángra ilyen gyorsan az egész jármű, miközben a motor a busz hátsó részén található.

Szemtanúk az I-télé francia hírtelevíziónak elmondták, hogy a baleset egy nagyon veszélyes S-kanyarban történt, messziről is látszott a helyszín felett a füstfelhő. Helyiek szerint nem ez volt az első baleset ebben a nehezen átlátható kanyarban. A tűzoltók szerint az áldozatok azonosítása több napig is eltarthat.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők és a tűzoltók. A környéken egy sportpályát jelöltek ki számukra a hatóságok, ahonnan biztonsággal végezhetik a munkájukat.

Franciaországban 1982-ben nem volt ilyen súlyos baleset, akkor 53-an, köztük 44 gyermek halt meg egy buszbalesetben egy autópályán Dijon közelében. Egy pszichológiai segítőszolgálatot is felállított a prefektúra a helyszínen, amely a túlélőknek és a hozzátartozóknak segíti a történtek feldolgozását.

A görögországi látogatáson tartózkodó Francois Hollande államfő és vezető politikusok is kifejezték együttérzésüket. A köztársasági elnök jelezte, hogy a "francia kormány mozgósította minden erejét ezután a szörnyű tragédia után". Manuel Valls miniszterelnök, Alain Vidalies közlekedési és Bernard Cazeneuve belügyminiszter, valamint Alain Juppé volt külügyminiszter, Bordeaux polgármestere a helyszínre látogatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.