Borotvával támadt egy férfi egy roma családra

Álmukban támadt egy roma család tagjaira egy 46 éves férfi a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon szerda éjjel. A borotvás támadót elfogták. A rendészeti miniszter szerint nincs ok feltételezni, hogy etnikai támadás volt. Folyamatosan frissítve.

A ház roma lakóit ért támadásról az Országos Cigány Önkormányzattól értesült az MTI, azt utóbb a rendőrség is megerősítette. Rostás László, az ÖCO elnökhelyettese az MTI-nek elmondta: az éjszaka az ablakon besurranó tettes két embert súlyosan megsebesített, őket kórházba szállították. A támadásban egy házaspár két tagját vagdosta meg a támadó a nyakukon, a mellükön és a lábukon, feltehetően egy borotvával. A két felnőtt között aludt kisgyermekük, neki nem esett baja.

(Helyszíni tudósításunkat ITT olvashatják.)

Elfogták a támadót

A ház többi lakója a helyszínen fogta el a támadót, aki eközben szintén megsérült. Őt is kórházba szállították - tette hozzá Rostás László. Elmondta még, hogy a támadót az őt elfogók személyesen ismerték, többször tett a romáknak szánt fenyegető kijelentéseket.

Szabó Zita százados, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrség nyomozás kezdett emberölés kísérlete miatt. A megyei rendőrség forrónyomos csoportja nyomoz az ügyben. A támadás hajnali három óra körül történt - tette hozzá.

Pisztoly is volt nála

Hazaengedték a kórházból azt a férfit, akit szerda hajnalban az otthonában sebesítettek meg a feleségével együtt Abádszalókon. Az ügy vizsgálata jelenleg is tart, a környéket lezárta a rendőrség. A megsebesített házigazda, P. Csaba a helyszínen az MTI-nek elmondta: támadójuk surranót, terepszínű nadrágot és "izompólót" viselt, az oldalán pisztolytáska lógott. Az abban lévő fegyvert nem használta, ám az a csetepaté közben kiesett a lakásban.

A nagypapa teperte le

A házban az ötvenhét éves, rokkant nyugdíjas nagymama, nagypapa, a harminc éves apa és anya és a két éves kisfiúk aludtak. Az anya felébredt a bekapcsolva hagyott tévé sípolására, felkelt, hogy kikapcsolja, amikor észrevette a szobában guggoló támadót, és segítségét kezdett kiabálni férjének - mesélte a Roma Sajtóközpontnak maga a férj. B. Csaba a történtekről az mondta: amikor a felesége segélykiáltására felriadt, a támadó is felugrott, azt üvöltötte, hogy „meghaltok", rárontott a még fekvő férfira és a nála lévő borotvával többször megvágta az apa nyakát és mellkasát. Az ágyban aludt az apa mellett a két éves kisfiú is, akit a már erősen vérző apa saját testével védelmezett a borotvával kaszaboló férfi ellen. Ekkor az anya is ráugrott a támadóra, aki a nő lábszárát vagdosta össze, majd menekülőre fogta a dolgot. Az előszobában azonban szembetalálkozott a zajra és dulakodásra szintén felébredt nagypapával, akinek hosszú dulakodás után sikerült letepernie egy ágyra a támadót, majd az asszonyok segítségével ott tartania a rendőrök megérkezéséig.

Hajszálon múlt

B. Károly, a megsebesített apa bátyja a Roma Sajtóközpontnak a történet folytatásáról úgy nyilatkozott: sógornője őt és a rendőröket hívta, utóbbiak tíz perc alatt, utána alig később megérkeztek a helyszínre. A mentők pedig nagyjából húsz perc alatt kiérkeztek. B. Károly: a mentők a karcagi kórházba vitték az egész családot, a rendőrök pedig elvitték a támadót. B. Károly hozzátette: a támadón terepszínű nadrág, és fekete póló volt, és volt nála pisztoly is, ami a dulakodás közben az ágyra esett. Ezt átadták a rendőröknek - mondta B. Károly. A karcagi kórházban összevarrták az anya lábszárán lévő sebeket, és ellátták az apa nyaksebeit is, majd mindenkit hazaengedtek. Az apa a Roma Sajtóközpontnak elmesélte: összesen kilenc vágás van a torkán és a mellkasán, ebből hét, súlyos-életveszélyes, hét milliméter mély vágások. Elmondása szerint az ügyeletes orvos azt mondta neki: hajszál híján múlt az élete, amit valószínűleg csak annak köszönhet, hogy a támadó borotvája a szúnyogháló kivágásakor némileg kicsorbult. A két éves kisfiú szerencsére sértetlen maradt, de sokkot kapott, így elvitték a rokonokhoz.

Rasszista indíték?

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) konfliktuskezelő bizottságának külsős tagja előre megfontolt szándékú, rasszista indítékú gyilkossági kísérletnek nevezte az abádszalóki roma család megtámadását. Szőcsi Lajos az MTI kérdésére válaszolva úgy nyilatkozott: a család csupán helybeliként ismerte a támadót, ám semmi kapcsolatuk nem volt egymással. Így a kitervelt emberölés szándékán kívül nem lehetett egyéb magyarázata a helyiek szerint korábban kormányőrként is szolgált, szélsőséges nézeteket valló, feltételezéseik alapján a Magyar Gárdával is kapcsolatban álló elkövető tettének. Tudomása szerint a támadó hajnali fél kettő körül, a kapun átmászva jutott be a Szivárvány utcai házba. Itt egy borotvapengével kivágta a szúnyoghálót, majd álmában próbálta elvágni a feleségével és 2,5 éves kisfiával ágyban fekvő házigazda torkát.

Felkészíteni a cigányságot

A férfin összesen hét sebet ejtett a pengével, az egyik sérülést a nyakán okozta. Eközben az asszony férje védelmére kelt és a 28 éves családfő ugyancsak a házban élő édesapja is a férfi segítségére sietett. Így sikerült megfékezniük a behatolót, aki maga is megsérült, ám a rendőrségi információk alapján kihallgatható állapotban van - közölte az OCÖ képviselője. A dulakodásban a feleség a lábán szerzett könnyebb sérüléseket. Mindhármukat kórházba szállították - tette hozzá. A kórházból hazatért házigazda megerősítette az OCÖ képviselőjének szavait.

Szőcsi Lajos szólt arról is, hogy a helyi romákat szemmel láthatóan felzaklatták a történtek. Mint mondta, nem voltak felkészülve ilyesmire, hiszen Abádszalók békés, nyugodt település hírében áll, s eddig elsősorban a Tisza-tóhoz fűződő turizmusáról volt ismert. "Le kell azonban vonnunk a megfelelő következtetéseket, és az itt élő cigányságot is felkészíteni arra, hogy szervezettebben fogadja a hasonló atrocitásokat" - hangsúlyozta.

A központban történt

A sértett bátyja hozzátette: már csak azért is felfoghatatlan mindez, mert a támadás a település központjában történt és a polgármester épp a szomszédban lakik. Barkócz Adolf nehezményezte, hogy sokat késett a rendőri intézkedés, a nyomozók csak reggel hét óra után néhány perccel kezdték meg a helyszíni szemlét. A rendőrség munkáját a sajtó fokozódó érdeklődése mellett több tucat helybeli kíséri figyelemmel: családtagok, szomszédok, ismerősök. Időközben Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke is a helyszínre érkezett.

Többször támadott meg romákat?

A helyszínről Szöcsi Lajos reggel a Roma Sajtóközpontnak azt jelentette: a helyszínelők lezárták a területet és jelenleg is dolgoznak. Az utcában összegyűltek az emberek, romák és nem romák vegyesen, és a körülményekhez képest mindenki nyugodtak viselkedik, de érezhető a feszültség és a félelem a lakosokban. A jelenleg bekötött nyakkal már ugyancsak otthon lévő apa azt mondta: fuvarozóként és építkezéseken dolgozik, mindenkivel jó viszonyban van a településen, tudomása szerint nincsenek haragosai, támadójával soha sem találkozott. A nagyapa és a báty viszont felismerte és név szerint beazonosította a támadót. A helyszínen lévő roma vezető elmondta: ez alapján tájékozódott a helybéliektől a támadóról, akik azt mondták róla: a faluban lakik, korábban kormányőr volt, jelenleg gárdista és a kocsmában több ízben „dicsekedett" azzal, hogy korábban már többször támadott meg romákat.

Nyomrögzítők a helyszínen

A helyszíni szemlét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője irányítja. Bozorádi János az MTI-nek elmondta: a tanúk meghallgatása és a nyomok rögzítése még órákig eltarthat, ez idő alatt a rendőrség nem nyilatkozik az eset részleteiről. A vizsgálat jelenleg is tart, a környéket lezárta a rendőrség.

Nem volt kormányőr

Nem volt tagja a Köztársasági Őrezrednek (Kormányőrség) az a férfi, aki egy roma családra támadt szerda hajnalban Abádszalókon. Gálik Viktória, az őrezred szóvivője azt mondta: „a támadó soha nem volt, és jelenleg sem tagja a testületnek, cáfolom az erről szóló híreket".

Igaz-e, amitől sokan tartunk?

Újabb cigánycsaládot ért brutális támadás Magyarországon, ami dühöt, elkeseredést, félelmet kelt nemcsak a romák körében, hanem valamennyi demokratában" - mondta az SZDSZ ügyvivője szerdán Debrecenben, sajtótájékoztatón. A liberális párt parlamenti frakciójának helyettes vezetője úgy fogalmazott: "az elmúlt években valami jóvátehetetlenül tönkrement ebben az országban". Közlése szerint néhány éve hasonló eseménynél még besurranó tolvajra gondoltunk volna, ma viszont arra, hogy rasszista indítékú gyilkossági kísérletről van szó. Gusztos Péter emlékeztetett arra, hogy tavaly november óta öt cigány származású ember halt meg nagy valószínűséggel etnikai indíttatású bűncselekményben. Most még nem tudjuk, pontosan miért akart gyilkolni a tettes, de az abádszalóki esetben csak a vakvéletlennek köszönhető, hogy nem volt halálos áldozat - mondta. Most azzal a kéréssel fordul a rendőrséghez, hogy "a nyomozás érdekeit szem előtt tartva, kellő körültekintéssel eljárva a lehető leghamarabb hozzák nyilvánosságra: igaz-e, amitől sokan tartunk, hogy rasszista indíttatású támadásról van szó".

Draskovics: nincs etnikai motívum

Egyetlen rendészeti szervnek sem tagja az abádszalóki családot szerda hajnalban megtámadó férfi - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kérdésre válaszolva a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Hozzátette: a tettes korábban sem volt tagja rendészeti szervnek. Korábban több sajtóorgánum arról számolt be, hogy a támadó kormányőr vagy leszázalékolt katonatiszt volt. Draskovics Tibor hangsúlyozta: a rendelkezésére álló információk szerint a bűncselekmény hátterében személyi ellentétek álltak, egyelőre nincs ok arra, hogy bármilyen etnikai motívumot feltételezzenek.

Nincs áttörés a romagyilkosságok nyomozásában

A rendészeti miniszter kitért arra is: a romák elleni támadássorozat ügyében folyó nyomozással kapcsolatban nem tud áttörésről beszámolni. Mint mondta, láthatóan van eredménye a nyomravezetői díj megemelésének, mert azóta lényegesen több bejelentés érkezik. Ezeket az információkat a nyomozócsoport tagjai folyamatosan ellenőrzik - közölte az igazságügyi miniszter.

Idén a hatodik?

Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az idén eddig történt és ismertté vált, magyarországi romákat ért súlyos támadásokról:

2009. február 22. - Tatárszentgyörgyön éjjel - feltehetően Molotov-koktéltól - tűz ütött ki egy roma család házában. A tűzből menekülő apát és 5 éves kisfiát lelőtték, hatéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.

2009. március 6. - A Zala megyei Bocföldén hajnalban Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra. A támadásban senki sem sérült meg.

2009. április 7. - Tatárszentgyörgyön felgyújtották a helyi cigány önkormányzat elnökhelyettesének házát, a tűzben senki nem sérült meg. A vizsgálat után a rendőrség nem zárta ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott a tűzeset, de fennállt a bosszú lehetősége, illetve a rasszista motívum is.

2009. április 22. - Tiszalökön este lelőttek egy házából kilépő középkorú roma férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A rendőrség tízmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

2009. május 5. - Ismeretlenek rálőttek egy romák lakta házra a Somogy megyei Táska nevű településen, sérülés nem történt. A rendőrségi vizsgálat nem erősítette meg, hogy a házon keletkezett vakolatsérülések valóban lőfegyvertől származtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.