Nők, helikoptervezetés, foci – a pápák szenvedélyei

„Nagyobb a füstje, mint a lángja” – kommentálta a Vatikán II. János Pál pápa bizalmas levelezésének hírét. Nem ő az egyetlen pápa, akinek a magánéletéről vajmi keveset tudunk. Amit pedig tudunk, az unalmasnak tűnik. Akadnak azonban izgalmas dolgok a katolikus egyházfők életében.

Több száz levél és fénykép maradt fent azon kapcsolat tanúbizonyságaként, amely II. János Pál pápa és Anna-Teresa Tymieniecka között folyt. Eddig úgy tűnik, semmi nem utal arra, hogy a pápa megszegte volna a tisztasági fogadalmat. 

Úgy tűnik azonban, hogy a nő romantikus érzéseket táplált Karol Wojtyla iránt. Marsha Malinowski, a ritka kéziratokkal foglalkozó kereskedő, aki a levelek eladását is bonyolította, legalábbis ezt nyilatkozta a BBC-nek.

Pikáns titkokra nem nagyon számíthatunk, ez egészen biztos. Hiszen Wojtyla több nővel is barátságot ápolt. Wanda Poltawska pszichiáterrel is évekig levelezett. Ez is csak azt támasztja alá, hogy akár az átlagembereknek, a szentatyáknak is vannak hobbijaik, szenvedélyeik, magánéletük.

Az első latin-amerikai pápa, Ferenc pápa például rajong a futballért, a kedvenc csapata a Buenos Aires-i San Lorenzo. Odavan a tangóért is és a festészetért, kedvenc képe Marc Chagallnak az 1938-ban készült Fehér keresztre feszítés című alkotása. 

Elődje, XVI. Benedek imádja a macskákat és a komolyzenét. Maga is szívesen ül zongora mögé, leginkább Mozartot vagy Beethovent szeret játszani. Soha nem szerezte meg a jogosítványt, autót ugyan nem tud vezetni, azonban van pilótaengedélye. Nyaranta ő vezette a pápai helikoptert, és azzal utazott nyári rezidenciájára. Mindig ügyelt a megjelenésére, a Vatikán egyféle divatikonná tette, és mindig ragaszkodott hozzá, hogy a pápa soha ne viseljen Pradát. Haladt a korral, ő volt az első egyházfő, aki saját iPodján hallgatta kedvenceit – jegyzi meg a Guardian.

Mindez persze eltörpül amellett, hogy a reneszánsz pápáknak azért voltak szaftos kis titkaik. VI. Sándor pápa például jó néhány törvénytelen gyerekkel „büszkélkedett”, elődjének, VIII. Ince pápának két gyermeke volt, mind a kettőt bevallotta, még mielőtt pápává választották volna. 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.