Bivaly végzett a szafaripark karbantartójával

Egy spanyol szafariparkban rontott neki a bivaly egy férfinak látszólag ok nélkül. 

A beszámolók szerint a 42 éves férfi karbantartási munkálatokat végzett szerda reggel az Aitana szafariparkban. Eközben támadta meg - egyelőre ismeretlen okból - egy bivaly. Az állat felöklelte és néhány méteren magával vonszolta az áldozatát, aminek következtében a férfi életét vesztette - mesélte el a Civil Gárda (a csendőrségnek megfelelő rendvédelmi testület) szóvivője a Localnak

"Csak annyit tudunk, hogy békésen dolgozott, amikor rátámadt a bivaly" - mondta a szóvivő. Kórházba szállították, ahol azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A spanyol sajtóban megjelentek olyan hírek is, hogy a férfi kilépett a biztonsági zónából, amikor a támadás történt. A Gárda képviselője azonban nem tudta megerősíteni ezeket az értesüléseket.

A hatóságok még mindig vizsgálódnak az eset kapcsán. 

A szafaripark nem adott ki nyilatkozatot az eset kapcsán. A létesítmény azzal hirdeti magát, hogy autentikus autós szafariban lesz része a látogatóknak, pont mint Afrikában. Célja, hogy az állatok megfigyelésének egy természetesebb módját nyújtsa, mint az állatkertek. Állításuk szerint együttműködnek a veszélyeztetett fajokkal foglalkozó szervezetekkel is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.