galéria megtekintése

Bevette a bíróság a bűnbánó bombagyáros szövegét

2 komment


Fekete Gy. Attila

Érdemben nem is foglalkozott a Fővárosi Törvényszék azzal a szakértői véleménnyel, amely az utóbbi napokban a szarvasi bombagyárosként emlegetett S. Roland ügyében rendkívül veszélyesnek minősítette az általa előállított anyagokat és szerkezeteket.

A törvényszék ma hozta nyilvánosságra a másodfokú döntést, melynek értelmében a magát a bíróság előtt történelemrajongónak valló fiatalember továbbra is szabadlábon védekezhet.

Mint beszámoltunk róla, S. Rolandot két hete vasárnap fogta el a terrorelhárítás három társával. Világháború lőszerekből kiszerelt trotilt és háztartási vegyszerekből kotyvasztott robbanóanyagokat foglaltak le tőlük. Később kiderült, társai semmit nem tudtak S. bombagyáráról, ezért az ő letartóztatásukat nem is indítványozta az ügyészség.

November 25-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság úgy foglalt állást az S. Roland letartóztatását kezdeményező ügyészi indítványról, hogy még nem készült el az a vegyész-szakértői vélemény, amelyből egyértelműen kiderül, mivel is foglalkozott a gyanúsított valójában.

 
Ilyen világháborús eszközökből gyűjtötte a robbanóanyagot a gyanúsított férfi
Ilyen világháborús eszközökből gyűjtötte a robbanóanyagot a gyanúsított férfi
Szigetváry Zsolt / MTI

Olyan anyagokra és félkész pokolgépekre bukkant a terrorelhárítás Szarvason, hogy még a sokat tapasztalt tűzszerészek is leizzadtak a látványtól. Egyes anyagok annyira instabilak voltak, hogy egy részüket egy speciális, e célra kialakított üstben, helyben kellett megsemmisíteni, mivel senki nem vállalta a szállítással járó kockázatot. Mindezt a vegyész-szakértői is alátámasztotta szakvéleményében.

A lefoglalt pokolgépek veszélyességét hitelesen igazoló szakértői vélemény alapján az első fokú bíróság nem tartotta indokoltnak az amúgy asztalos képesítésű, de közmunkásként dolgozó fiatalember letartóztatását. Nem volt megállapítható ugyanis a bíróság szerint, hogy „a lefoglalt anyagokat S. tűzijáték vagy füstbombakészítéstől eltérő célból szerezte volna be”.
S. büntetlen előéletű, semmiféle információ nem utalt arra, hogy szervezett bűnözői csoport tagja lenne, ilyenekkel tartana kapcsolatot, sem arra, hogy ő maga akarta volna törvénytelen célokra használni a robbanóanyagokat.

S. Roland a bíróság előtt elismerte, hogy szenvedélyesen foglalkozott „bűncselekmény gyanúját keltő tárgyak” gyűjtésével és átalakításával, de megígérte, hogy felhagy vele. (Csak a rend kedvéért rögzítsük: a bűncselekmény gyanúját keltő tárgyak” jelen esetben a trotil nevű robbanóanyag, amit a gyanú szerint fel nem robbant lőszerekből szerelt ki.) Mindenesetre a bíróság ezt az ígéretét is figyelembe véve döntött első fokon a szabadlábon hagyása mellett.

És mindezt a másodfok rendben lévőnek találta. A végzés szerint érdemben nem vizsgálták az első fokú döntés után, de még a másodfokú meghozatala előtt benyújtott vegyész-szakértői jelentés, noha abból világosan kiderült, hogy nem holmi "bűncselekmény gyanúját keltő tárgyakról”, hanem a közelmúlt legszélesebb közben elterjedt katonai robbanóanyagáról van szó.

Lapunk rendőrségi forrásokból úgy tudja, több kilónyi trotilt találtak a tűzszerészek S. bombagyárában. A törvényszék álláspontja szerint azonban a másodfokú bíróságnak nem volt dolga az új bizonyíték értékelése. Csak az, hogy megvizsgálja, az első fokú bíróság az akkor rendelkezésére álló bizonyítékok alapján helyes döntést hozott-e. És szerintük igen. Megjegyezték ugyanakkor, hogy az ügyészségnek lehetősége van arra, hogy a nyomozás során új indítványt terjesszen elő, azaz, hogy újra kezdeményezze S. letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészség későbbre ígért reakciót az ügyben.

Független jogászok szerint azonban a törvényszék döntése több mint abszurd. Miután az ügyészek már benyújtották a szakértői jelentést, azt egy új első fokú eljárásban már nem tekintené, nem is tekinthetné új bizonyítéknak a bíróság, ezért élből elutasítanák az újbóli letartóztatási indítványt. Így, amíg nem kerül elő egy még újabb bizonyíték az ügyben az ügyészség csak remélheti, hogy S. nem tűnik el, nem követ el újabb bűncselekményt, nem tüntet el bizonyítékokat és nem beszél össze esetleges tettestársaival. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.