Beverte diákja orrát egy szentendrei tornatanár

Arcon ütött egy gyereket a szentendrei Ferences Gimnázium egyik tornatanára múlt csütörtökön. A pedagógust az eset után elbocsátották az intézményből, annak ellenére, hogy a szülők nem tettek feljelentést az eset miatt.

A betört, vérző orrú nyolcadikos tanuló szülői az Index információi szerint nem elég, hogy nem tettek feljelentést, de még azt is mondták, "hálásak az iskolának, hogy oda járhat a gyerekük".

A diákot múlt csütörtökön vágta arcon a testnevelőtanár, akinek több hasonló esete is volt már az intézményben. Tavaly egy kulcscsomót vágott az egyik diákhoz, akinek emiatt kisebb vágás keletkezett az arcán. A szülők ebben az esetben sem tettek feljelentést. A tanár egy elbeszélgetéssel megúszta az esetet.

Most azonban kirúgták őt az intézményből. Frész Attila Timóteus, az iskola igazgatója megerősítette a portálnak a történteket. Mint mondta, a tanárnak hétfőn szűnt meg a jogviszonya. Az igazgató hozzátette, a sértett diák szülei nem tettek feljelentést, sőt még ők kértek elnézést az iskolától, gyermekük helytelen viselkedése miatt.

Az iskolában hétvégén tartanak gyűlést a szülők számára, ahol szélesebb körben elmondják, hogy mi történt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.