Meghalt Berze Zsófi. Kezdődhetne így egy novella. Fikció volna, s ezt érteném. Véletlen volna a névazonosság. De nem fikció és nem véletlen. Tegnap éjjel tényleg megtörtént, amit elképzelni nem lehet. Napközben még beszélgettünk a facebookon: már megint lenyúlták a próbafotódat, ezúttal egy másik fényképésznek tulajdonítva. Szóltál, nem válaszolnak. Spéttel mondom: segítek. Már megoldódott – köszönöd –, levették. Hagyják csak szépen kint a te neveddel – füstölgök. Á, nem elég jó kép. Elmosolyodom: látom, nem változol. Jól van, Zsófikám, csak szép igényesen, mint mindig.

A Más nem történt próbáin épp nekünk fotóztál, csak úgy lazán, meglepetésből, mert voltaképp csak asszisztáltál, kellékeztél, jegyet szedtél, elszámoltál, beszámoltál, háromfele forgolódtál, rendezőnek, dramaturgnak, producernek megfeleltél, gyerekeket összeszedtél – magad is szinte gyerek még. S közben üde, szívmelengetően sugárzó, vonzó és kedves fiatal nő. Tegnapelőtt lettél huszonnégy.

Berze Zsófi... Hm... – mondjátok –, ... nem ismerem. De hát hogyan is ismerhetne még a színházi szakma színe-java, ha nem volt rá idő? Ha egyszer most kezdted a szakmát magad is megismerni? S mégis: dolgoztál már az egyetlen magyar színházi könyvesboltban az ország legnevesebb teátrumában, s alig akartak elengedni; gondoztad színésznő imázsát a külvilág előtt, helyettesről hallani sem akart; dolgoztál nálunk, felnőttekkel és diákokkal, dokumentummal és drámaíróval, azóta is visszasírunk; s most dolgoztál kőszínházban a közönséggel – látom, miket írnak. Érzékkel nyúltál könyvhöz és kamaszhoz, fényképezőgéphez és elszámoláshoz; tehetségedet csillogtattad a színház számtalan területén. Még nem tudjuk, mi lett volna belőled. Még szinte határtalanok voltak a lehetőségeid. Még sokan nem ismertek. De ismertünk mi. Színházi ember voltál, ízig-vérig. Még néhány év, és megismertek volna a legjobbak, dolgozni hívtak volna a legbölcsebbek. Nekik nem hiányzol, mert még nem tartott ott az életed. Az elején tartott. Tele volt ígérettel. Értelmetlenebb erőszakot elképzelni, mint amely végett vetett neki, aligha lehet. És hát micsoda dolog, hogy én írok rólad nekrológot, csaknem kétszer annyi évvel magam mögött!

Nem felejtünk el, Zsófi. Köszönöm, hogy ismerhettelek.

Lengyel Anna, a PanoDráma vezetője

S nem felejt a PanoDráma csapata: Bartsch Kata. Garai Judit, Hárs Anna, Ördög Tamás, Pass Andrea, Urbanovits Krisztina, Végh Zsolt
sem diákjai: Burján Fanni, Dombi Diána, Fodor Fanni, Kovács S. József, Lang Dániel, Potocsni Klaudia, Szekeres Máté, Szepes Anna, Tóth Angéla