galéria megtekintése

Bántalmazta felesége Patrick Swayze-t

4 komment

NOL

Éveken keresztül megcsalta, verte, betegsége idején pedig gyakorlatilag fogságban tartotta felesége, Lisa Niemi a Dirty Dancing és a Ghost sztárját.

Egy névtelenségben maradó közeli ismerős rántotta le a leplet Swayze és felesége 34 éven át tartó és a külvilág számára idillinek tűnő kapcsolatáról a Radaronline-on

Állítása szerint az asszonynak számos szeretője volt 1975 óta tartó házasságuk alatt, férfiak és nők egyaránt, erről pedig nem csak Patrick, de a párhoz közelállók is tudtak. Charlotte Stevens, aki szintén a színész jó barátja volt azt mondja, többen javasolták Patricknek a válást.

2007-ben egy megnyitón Lisa Niemi és Patrick Swayze még egészségesen
Fred Prouser / Reuters

 

"Beszélgettünk, ahogy régi barátok szoktak, arról hogy mi történt velünk mostanában és szóba kerültek a viszonyok is" - mesélte a Radarnak a 63 éves Stevens. "Most azt akarod nekem mondani, hogy azok után, hogy viszonyai voltak, nem hagyod ott? - kérdeztem tőle. Ő pedig azt mondta, hogy "nem, nem akarom, hogy ezt is ellenem fordítsa."

A névtelen informátor bántalmazásokról is szó esett. "Teljes szívéből szerette a feleségét, de ez egy igazi se veled, se nélküled viszony volt. A nő több alkalommal verte, ő pedig beleütött a falba vagy a bútorokba. Sokat veszekedtek és nem egyszer én segítettem eltüntetni utánuk a szétdúlt hotelszobákat, autókat vagy a saját házukat. Ez egy bántalmazó kapcsolat volt" - árulta el a barát.

Az illető szerint a bántalmazásnak Swayze betegsége sem vetett véget, felesége a rákkal folytatott 21 hónapos harca alatt is kezet emelt rá. "Soha nem tárgyakkal ütötte meg. Karmolta a nyakát és a karját, vagy pofozta és ütötte. A betegsége előrehaladtával pedig Patrick védtelen lett."

Swayze 82-ről 40 kilóra fogyott a betegsége miatt
Danny Moloshok / Reuters

Több ismerős is megerősítette, hogy Swayze utolsó hónapjaiban gyakorlatilag fogoly volt a saját házában. Felesége megtiltotta, hogy elhagyja a birtokot, vendég pedig nem jöhetett. A saját édesanyja sem látogathatta meg a hasnyálmirigy rákban haldokló fiát.

Niemi egy "gonosz irányításmániás, aki a színész életének minden területét ellenőrzése alatt tartotta. Rendelkezett a pénze felett, hogy mennyit költhet és hogy milyen szerepeket fogadjon el" - részletezte a barát.

Az is előfordult, hogy Niemi órákra elment otthonról és a színészt egyébként ápoló öccse, Don nem volt a városban, Patrick órákig feküdt a saját piszkában. A színész nem is telefonálhatott. Barátai emlékeztek arra, hogy az utolsó hónapokban éjjel kettőkor is hívta őket, amikor a felesége már aludt. 

Partick Swayze 57 évesen, 2009. szeptember 14-én hunyt el rákban. Életének utolsó két hónapjában megváltoztatta a végrendeletét is és mindent az asszonyra hagyott. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.