Bajban lesznek a strandoló muzulmán nők Cannes-ban

A Cannes-i polgármester betiltotta a strandolásra használt – egyedül a szemet szabadon hagyó – burkát. A burkini néven ismert ruhadarab ugyanis David Lisnard szerint megzavarhatja a nyugalmat a strandokon.

A dél-franciaországi város polgármestere azt nyilatkozta, hogy a burkini „túlzottan is hangsúlyozza a mély vallásosságot", s így összetűzésekhez vezethet a régióban, ahol a 85 halálos áldozatot követelő júliusi nizzai terrorista merénylet óta igen feszült a hangulat.

BBC összefoglalója szerint a burkinit viselő nőket mostantól 38 euróra büntethetik, ha az egyszeri felszólítás ellenére sem vesznek fel másik fürdőruhát vagy hagyják el a strandot.

Nem ez az első eset, hogy az országban szigorítják az iszlám előírásainak megfelelő öltözködést. Franciaország volt az első európai állam 2011-ben, ahol betiltották a burka, majd pedig a nikábnak nevezett – csak a szemet szabadon hagyó – fejkendő viselését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.