Az újraolvasás nem várt hatásal bír

Talán saját tapasztalataink is alátámasztják, hogy a legtöbb könyv második olvasásra sokkal élvezetesebb, érzelmesebb - most az is kiderült, hogy jó hatással van a mentális egészségre is, amint a Journal of Consumer Research című tudományos folyóirat legújabb számában megjelent tanulmány bizonyítja.

Ugyanez a hatás megfigyelhető a filmeknél – és érdekes módon a nyaralóhelyeknél is, ahová újra visszatérünk. A filmek újranézése, illetve a könyvek újraolvasása lehetőséget ad arra, hogy érzelmileg sokkal jobban elmélyedjünk bennük. 

Az első olvasás vagy első filmnézés során az olvasó, illetve a néző elsősorban az eseményekre, a történetre koncentrál, míg második alkalommal az ismétlődő élmények mellett lehetőség nyílik a mélyebb értelmezésre is. „A második olvasás során sokkal mélyebb érzelmeket élhetünk át, és a befogadó sokkal több szállal képes kapcsolódni a történethez.

Annak ellenére, hogy ekkor maga a történet már ismerős lehet, mégis sok új értelmezést kaphat az olvasmány. Az amerikai és új-zélandi alanyok körében készített felmérés alapján kiderült, hogy a könyvek újraolvasása, illetve a filmek újranézése pozitív hatással lehet a mentális egészségi állapotra is” - állítja Cristel Antonia Russel, az Amerikai Egyetem kutatója, a tanulmány szerzője.

(Forrás: Mindennapi Pszichológia)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.