Még az ügyészség is mentegeti a fagyállós borosgazdát

Az első fokon hét év börtönre ítélt vácszentlászlói borosgazda javára jelentett be fellebbezést az illetékes törvényszékhez a Pest Megyei Főügyészség.

A szokatlan lépést Gyugyi Csilla, az ügyészség szóvivője hozta nyilvánosságra, miután a Budapest Környéki Törvényszék nem jogerősen szerdán szabott ki hét év börtönbüntetést arra a vácszentlászlói férfira, aki 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel egy fiatalember halálát okozva. A bíró több emberen elkövetett emberölés kísérlete, valamint több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés miatt mondta ki bűnösnek a borosgazdát.

Gyugyi Csilla közölte: a megyei főügyészség a vádlottat eredetileg életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolta, ezt a tárgyaláson folyó bizonyítás eredményeként halált okozó testi sértésre módosította. Az ügyészi álláspont szerint ugyanis a vádlott szándéka emberölés elkövetésére még eshetőlegesen sem irányult, ezért a fellebbezést a cselekmény téves minősítésére hivatkozva és a büntetés enyhítése érdekében jelentették be (a védelem szintén a minősítés megváltoztatásáért fellebbezett) - tette hozzá a szóvivő.

Halált okozó testi sértésért kettőtől nyolc évig, több emberen elkövetett emberölési kísérletért tíztől húsz évig vagy akár életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A borosgazda az enyhítő körülmények figyelembe vétele miatt kapott első fokon hét év börtönt.

A vád szerint 2013 októberének első felében ismeretlenek különböző tárgyakat loptak el a vácszentlászlói férfi udvaráról. Mint utóbb kiderült, a későbbi sértett is többször bemászott a kertbe, hogy a pincéből meggybort vigyen el. A vádlott észrevette, hogy dézsmálják a borát, ezért úgy döntött, megleckézteti a tolvajt: a benzinkúton öt liter fagyállót vásárolt, amelyből egy-két litert a meggyboros hordóba töltött.

A tolvaj másnap, október 25-én ismét lopott a borból, és ismerőseinek is adott belőle. A fagyállótól ketten enyhe lefolyású etilén-glikol-mérgezést szenvedtek. A fiatalember viszont - akiről kiderült, hogy a meggybor után dizájnerdrogot is fogyasztott - súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben meghalt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.