Autó alá lökte az idős nőt - megpróbált eltűnni a villamoson

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki tavaly nyáron egy 4-es, 6-os villamosmegállóból az úttestre lökött egy idős nőt Budapesten - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A vádirat szerint az eset azután történt, hogy a 19 éves vádlott tavaly június elején a 4-es, 6-os villamos Harmickettesek tere megállójában a várakozókat kerülgetve szaladt a megállóba érkező villamos mellett. Amikor a felszálláshoz készülődő 85 éves nő a férfi útjába került, ő erősen meglökte a nő vállát, aki emiatt a biztonsági korlát alatt átesve az úttestre zuhant.

A vádlott, bár látta a balesetet, megpróbált felszállni a villamosra, azonban a többi utas visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig.

Az idős nő mindkét lába eltört, mert egy autó áthajtott rajtuk. Az asszony további súlyos sérüléseket is szenvedett, aminek következtében közvetlenül életveszélyes állapotba került.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, a bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.