galéria megtekintése

A tusfürdőt is elvették a rendőrök a magyar szurkolóktól

7 komment


Csepelyi Adrienn

Rendőrök vizsgálták át a magyar Eb-szurkolói konvoj buszait Olaszországban, elkobozták a pirotechnikai eszközöket és az alkoholt.

Egy Bordeaux-ba tartó, négy buszból álló magyar konvoj három járművét állították félre a rendőrök Bologna mellett. A drukkereket egyenként leszállították a járművekről, csomagjaikat tüzetesen átvizsgálták. A műveletben mintegy száz rendőr vett részt, közöttük rohamrendőrök is. Elkobozták a pirotechnikai eszközöket és – az Eb-városok alkoholtilalmára hivatkozva – a szeszes italt is.

Fotó: Mihályi Gergő

A sajtóban felröppentek olyan hírek, hogy Velencénél magyar drukkerek kiraboltak egy benzinkutat, és az olasz biztonságiak emiatt indították el az akciót, de Molnár-Tóth Marianna, az utazás főszervezője lapunknak azt mondta: az ő buszaik nem is álltak meg a rablás helyszínén, Velencénél, így nincs alapjuk a vádaknak. „A mi sofőrjeink Padovánál cseréltek, ott álltunk meg pihenni. Elképzelhető, hogy azért állítottak félre bennünket a rendőrök, mert a padovai parkolóban pirotechnikát is használtunk.” Szemtanúk szerint olyan is akadt, aki trágár, rasszista dalokat énekelt. A rendőrök a három összetartozó busz mellett kiemeltek egy negyediket is, amelynek az utasai hiába bizonygatták, hogy külön utaznak a szervezett szurkolói csoportoktól, a rendőrök azt mondták: ez nem érdekli őket.

 

Mihályi Gergő, az egyik magyar busz utasa lapunknak elmondta, a rendőrök meglehetősen furcsa módon jártak el, hiszen neszesszer, gyógyszer, tusfürdő, sátorvas, konzerv, sőt, sonka is volt az elkobzott tárgyak között, náluk azonban otthagyták a borospalackokat.

„Amíg a többi buszt vizsgálták, minket nem engedtek leszállni, pisilni is úgy mehettünk, hogy addig elvették a személyi igazolványunkat – meséli a szurkoló. – Miután csomagjainkkal együtt leszállítottak, egyenként lefotóztak bennünket igazolványunk mindkét oldalával, átkutatták a csomagjainkat. Mintegy három órán át várakoztunk, hosszú ideig a napon álldogáltunk.”

A gyorsabb ügymenet érdekében Molnár-Tóth Marianna jelezte a helyi magyar konzulnak az esetet, aki el is indult a helyszínre, a rendőrök azonban nem engedték a csoportnak, hogy meg is várja őt. Az elkobzott személyes tárgyakat most a konzul igyekszik visszaszerezni. „Szerencsére már úton vagyunk – mondja Molnár-Tóth Marianna – a konvoj első busza a határátkelésre várakozik.” Sietniük kell: a törvények szerint a sofőröknek, ha törik, ha szakad, 21 óra után félre kell állniuk pihenni, különben több ezer eurós büntetésre számíthatnak. Ha kicsúsznak az időből, a konvoj az autópálya mellett éjszakázik.

Mihályi Gergő később jelezte lapunknak, hogy a francia határig a rendőrök nem engedik be a magyar buszokat egyetlen benzinkútra sem – ami elég komoly gond, ugyanis fogytán az üzemanyaguk. A torinói konzulátustól telefonon annyit sikerült megtudniuk, azért nem engedik be őket, mert a kutakon más szurkolói buszok állnak, s a hatóságok el akarják kerülni az összecsapásokat. Ők azonban egyetlen buszt sem láttak a helyszínen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.