Atomrészeg tábornok az út szélén - Kiss Ernő újabb botránya

A NOL információ szerint mára virradóra merevrészegen, mezítláb, zokni és cipő nélkül, vérző fejjel talált egy tábornokot a rendőrjárőr Budapesten, a XII. kerületben. A magatehetetlenségig leittasodott embert a Honvéd Kórházba szállították.

Rendőrségi forrásaink megerősítették információnkat, hogy a megtalált személy Kiss Ernő nyugalmazott rendőr tábornok. A tábornok környezetében többen úgy gondolják, hogy a vissza-visszatérő ittas botrányok mögött már betegség áll és Kiss Ernőnek jobb lenne, ha az újabb büntetőügyeket megelőzendő inkább az orvosi kezelést választaná.

Kiss Ernőnek ugyanis többször meggyűlt a baja a hatóságokkal, és minden esetben az alkohol állt a háttérben. Sőt, XIII. kerülti kapitányi megbízását is egy vélhetően ittasan okozott balesetsorozat után - igaz, nem erre hivatkozva, hanem indoklás nélkül - vonták vissza. 2007 novemberében szolgálati autóját lezárva, üresen találták a XIII. kerületben, miután összetört három parkoló autót. Kiss Ernő akkor azt állítota, hogy autót ellopták és egy "hasonmása" vezette, mindezt pedig azért, hogy lejárassák. Az ügyben jeléenleg is büntetőeljárás folyik ellene ittas vezetés és hatóság félrevezetése miatt.

Első emlékezetes botránya a Teve utcai zsarupalota levizelése volt 1998-ban. Akkor az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának vezetője volt. A vizelést - amit rögzített egy térfigyelő kamera - azzal magyarázta, hogy vízhajtó menedzsertabletta hatása alatt állt. Ez után - hivatalosan egészségi okokból - az év december 31-én menesztették, akkor lett a XIII. került kapitánya.

Kiss Ernő  2000-ben az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén
Budapest, 2000. november 30. Kiss Ernő dandártábornok az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén a Parlamentben, ahol meghallgatták Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredest is. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Alig másfél hónapja ismét meggyűlt a baja a rendőrökkal, amikor kétszer egymás után ittas vezetésen kapták. Az első eset után elvették a jogosítványát is, mégis visszaült az autóba, csak alig egy óra múlva ismét megállítsák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.