Ároktői banda: szeptember közepén tartják a másodfokú tárgyalást

Szeptember 18-án és 19-én a Szegedi Ítélőtáblán tárgyalják másodfokon az ároktői banda ügyét - közölte a bíróság az MTI érdeklődésére. A tervek szerint a második tárgyalási napon határozatot is hirdet a bíróság.
Januárban a Fővárosi Törvényszék három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon. Az első- és a harmadrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott pedig leghamarabb 30 év múlva. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott nem jogerősen.

A törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérlete, továbbá számos rablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét a törvényszék.

Míg az ügyészség szerint 18 sértettje van a bűncselekmény-sorozatnak, addig a bíróság 14 sértett esetében állapított meg büntetőjogi felelősséget.

Az ügyészség a támadássorozat mindkét halottját a vádlottak terhére rója, a bíróság azonban az egyik emberölésnél nem látta egyértelműen bizonyítottnak a vádlottak bűnösségét, ezért ebben a vádpontban felmentette őket.

A tucatnyi támadásból a bíróság az elsőrendű vádlottat kilenc, a másodrendűt hét, a harmadrendűt pedig nyolc esetben találta bűnösnek több különféle bűncselekmény miatt.

Az eljárás adatai szerint a vádlottak éjjel, maszkban rátörték a bejárati ajtót a 70-80 éves emberekre, rúgták, bottal, ököllel verték őket, majd megkötözték és úgy bántalmazták tovább, hogy értékeit megszerezzék. Az áldozatok töréssel, belső sérülésekkel, megkötözve, betömött szájjal szenvedtek otthonukban akár egy fél napon keresztül is, nemegyszer úgy, hogy súlyos bútorokat is rájuk tettek.

A zsákmány a Budapest külső kerületeiben, illetve vidéki településeken 2008 ősze és 2009 tavasza között elkövetett tíz támadásban mintegy 10 millióra tehető, de volt, ahol csupán néhány ezer forintnyi fagyasztott húst raboltak.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért fellebbeztek.

A fél évtizede húzódó eljárásban tavaly tavasszal többen előzetesből házi őrizetbe kerültek, mert lejárt az előzetes letartóztatás törvényben rögzített, akkor még négyéves felső határa. Októberben két vádlott megszökött házi őrizetéből, de napokon belül kézre kerítették őket Svájcban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.