Angelina Jolie amputáltatta mindkét mellét

Jolie-nál hibás gént találtak, ami miatt 87 százalék esélye van a mellrákra. Úgy döntött, annyira minimalizálja ezt a kockázatot, amennyire csak lehet, ezért február és április között több műtéttel eltávolíttatta melleit.

A színésznő a New York Times keddi számában közölte, amputáltatta mindkét mellét, mivel olyan hibás gént találtak nála, amely növeli a rák kialakulásának lehetőségét.

"Édesanyám egy évtizeden át harcolt a rákkal, és 56 éves korában meghalt" – kezdi írását a most 37 éves Jolie. Édesanyja példájából tanulva rendszeresen kivizsgáltatta magát, és az orvosok megállapították, hogy hibás gént hordoz, a BRCA1-et, ami nagyban megnöveli az esélyeit a mell- vagy a petefészekrákra.

"Az orvosok úgy becsülték, hogy 87 százalék az esélyem a mellrák, és 50 százalék a petefészekrák kialakulására. (...) Úgy döntöttem, hogy megelőzésként annyira minimalizálom ezt a kockázatot, amennyire csak lehet, és a kettős masztektómia mellett döntöttem. A melleimmel kezdtem, mert a mellrák kialakulásának esélye nagyobb volt, mint a petefészeké, és az operáció is bonyolultabb" – írja.

Az első beavatkozáson február 2-án esett át, és 16-án került sor a nyolcórás operációra, mely során eltávolították a melleit. Április 20-án helyreállító műtétet végeztek rajta, implantátumokat kapott.

Mint írja, párja, Brad Pitt végig mellette volt, támogatta és segítette őt. "Mindenkinek, akinek a felesége vagy a barátnője ugyanezen megy keresztül, tudnia kell, hogy fontos részt vennie a folyamatban. Brad a műtétek minden percében velem volt a Pink Lotus Breast Centerben, ahol kezeltek. Mindig találtunk alkalmat arra, hogy együtt nevessünk. Tudtuk, hogy ez volt a helyes lépés, amit a családunk érdekében meg kellett tenni, és hogy a történtek közelebb hoznak minket egymáshoz, Így is történt. Bárki, aki olvassa e sorokat, remélem segít abban, hogy tudd, van választásod. Minden nőt, de különösen azokat, akiknek családjában előfordult a mell- vagy petefészekrák, arra szeretnék bátorítani, hogy tájékozódjon, és keresse azokat orvosokat, akik segíteni tudnak neki, és hozzák meg a pontos orvosi információkon alapuló döntésüket" – tanácsolja.

"Az élet sok kihívást tartogat. Azokat, melyek nem ijesztenek meg bennünket, azokat kezelni és irányítani tudjuk" – zárja sorait a színésznő.

Jolie a műtét-sorozat alatt ellátogatott Kongói Demokratikus Köztársaságba, ahol ő és William Hague, brit külügyminiszter a szexuális erőszak ellen kampányoltak. "A G8-as csoport londoni találkozójára is eljött velem. (...) Nem mondta el, hogy min megy keresztül, és úgy vélem, ő egy nagyon bátor nő, nem csak azért, mert folytatta a munkát ilyen körülmények között is, hanem amiért írt és beszélt a vele történtekről. Úgy gondolom, nagyon bátor, és sokaknak inspiráló lehet" - idézi a külögyminisztert a Daily Mail.

A beavatkozás az orvosok véleménye szerint 87-ről öt százalékra csökkentette a mellrák kialakulásának esélyét.

Nem Angelina Jolie az egyetlen híresség, aki meghozta ezt a nehéz döntést. Sharon Osbourne tavaly beszélt először a masztektómiájáról. "Amint megtudtam, hogy hordozom a gént, úgy gondoltam, nem túl jók a kilátásaim. Korábban már küzdöttem a rákkal, és nem akartam a betegség árnyékában élni. Úgy döntöttem, megelőzöm a bajt és kettős masztektómiát végeztettem."


Tudtuk, hogy ez volt a helyes lépés, amit a családunk érdekében meg kellett tenni - írja Angelina Jolie, aki eltávolíttatta mindkét mellét
U.S. actress Angelina Jolie (2nd L) arrives with her children Shiloh (L), Pax Thien, Maddox (front R) and Zahara (back R) at New Tokyo International Airport in Narita, east of Tokyo July 26, 2010. Jolie flew into Japan on Monday to promote her movie "Salt". REUTERS/Issei Kato (JAPAN - Tags: ENTERTAINMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.