Álrendőrt fogtak Debrecenben

Színlelt házkutatásokat végezve rabolt ki idős embereket egy férfi Debrecenben. A sértetteknek azt mondta, hogy a kollégái később visszajönnek és kihallgatják őket.

A városi rendőrkapitányság hivatalvezető-helyettese, Zákány-Szőke Bernadett rendőr főhadnagy elmondta, hogy az elmúlt két hónapban hat feljelentés érkezett a rendőrségre hasonló esetről. A férfi több helyre becsengetett, rendőrnek adta ki magát, így jutott be a lakásokba. Azt állította, hogy bejelentést kapott a rendőrség, miszerint a lakásban bűncselekményből származó tárgyak találhatóak, ezért házkutatást kell tartania.

A "házkutatás" során talált ékszereket és készpénzt a tettes magához vette, a sértetteknek pedig azt mondta, hogy a kollégái később visszajönnek és kihallgatják őket. A rendőrök a nyomozás során beazonosították és kedden elfogták a 28 éves elkövetőt. A rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást a férfi által okozott kár nagyságáról és arról sem, hogy az ellopott értékek előkerültek-e.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.