„Allah akbar!” kiáltással támadott a cseh rockfesztiválon

Rendőri intézkedésre volt szükség  azon a  rockfesztiválon, amelyet e hétvégén az észak-csehországi Liberec közelében rendeztek.

 

Egy huszonöt éves férfi az egyik koncert során kést húzott elő a nézőtéren és „Allah akbár" felkiáltással a közelében álldogáló biztonsági emberre támadt. Szerencsére lefogták őt, igy nem történt tragédia. Látghatóan részeg volt, amikor a közelben levő rendőrök elvitték el, később a drgotesztje is pozitív lett.

Megkeresésünkre Ivana Baláková közölte, hogy amfetamint mutattak ki a szervezetében. Az illető cseh állampolgár, édesapja algériai, aki még egyetemistaként prágai nőt vett el feleségül. Azóta a cseh fővárosban élnek, ahol a ma már felnőtt gyermekük is született. Ő minden bizonnyal nemcsak garázdaság, hanem életveszélyes testi sértés alapos gyanúja miatt kerülhet bíróság elé – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.

Baláková a továbbiakban arról is tájékoztatott, hogy a mintegy 10 ezres közönség soraiból több mint negyven bedrogozott személyt emeltek ki, akik főleg marihuanát szívtak. Két férfi pedig kábszerek illegális árusítása során bukott le. Előállítottak két német állampolgárt is, akik gépkocsijukkal kábítószer hatása alatt igyekeztek elhagyni a fesztivál színhelyét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.