Karddal támadt az iskolásokra egy álarcos svéd férfi

Lelőttek egy álarcos férfit a svédországi Trollhättanban, miután karddal támadt diákokra és tanárokra egy iskola kávézójában.

A rendőrség a svéd TT hírügynökségnek azt mondta, a támadót, aki egy tanárt megölt és legalább két diákot megsebesített, lelőtték. A férfit lőtt sérüléssel kórházban kezelik.

Három további sérültet szállítottak kórházba, egy tanárt és egy 11 illetve egy 15 éves diákot. Valamennyiüket meg kell műteni.

A támadás Göteborgtól mintegy 75 kilométerre található Trollhättan a Kronan nevű iskolájának kávézójában történt, ahol akkor épp 400 diák tartózkodott. A rendőrséget az után hívta fel valaki, hogy látta a gyerekeket menekülni az épületből. A támadó indítéka egyelőre nem ismert  - írja a BBC.

Az egyik diák a helyi sajtónak azt nyilatkozta, az osztálytermükben ült órán, amikor az egyik osztálytársát felhívta a nővére, hogy figyelmeztesse, gyilkos van az iskolában. A gyerekek ezért bezárták a terem ajtaját, de mivel a tanáruk még kint volt, ezért néhányan kimentek, hogy megkeressék.

A nyilatkozó diák ekkor látta meg a maszkot viselő, karddal felfegyverkezett támadót, aki megkéselte a tanárukat.

„A gyilkos üldözőbe vett, ezért befutottam egy másik osztályterembe. Ha nem menekülök el, engem is meggyilkolt volna. Rettenetesen félek. Itt mindenki meg van rémülve" – mondta a fiú.

Stephen Löfven svéd miniszterelnök ma délután a városba utazik. Mint mondta, ez egy „fekete nap Svédország történelmében".

Az iskolai támadások nagyon ritkák az országban. A legutóbbi 1961-ben volt Kungälv városka iskolájában, ahol egy lövöldözésben egy ember veszítette életét, hatan pedig megsérültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.