Agyonverték a hummeres gázolót?

Bántalmazás okozhatta a hummeres gázoló halálát – írja egy osztrák lap a rendőrségi rádióforgalmazást lehallgató magyar újságírókra hivatkozva. A hatóságok nem kommentálták ezeket a sajtóértesüléseket. Thomas B. halálának körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják.
Bántalmazás okozhatta a hummeres gázoló, Thomas B. halálát – írta vasárnap az osztrák Heute című lapra hivatkozva a Borsonline. Eszerint Thomas B.-t kihallgatásra vitték, ahonnan már sérülten került vissza a zárkájába. Ez után még három órát tartott a haláltusája – írja az osztrák lap olyan magyar újságírók információira hivatkozva, akik hallgatják a rendőrség rádióforgalmazását, s a hallottakból arra következtettek, hogy Thomas B.-t bántalmazták.

A hatóságok nem kommentálják az osztrák lap amúgy több sebből vérző sztoriját. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy Thomas B. a halála előtti napokban nem hagyta el a szegedi fegyintézetet. Nem volt miért kihallgatni, hiszen a közelmúltban ítélték első fokon 15 év szabadságvesztésre, amiért két éve Hummerjével halálra gázolta a vele szemben intézkedni akaró Kenéz Imre motoros rendőrt. Rendőrségi forrásaink megkérdőjelezik a lap azon állítását is, hogy lenne olyan magyar újságíró, aki le tudja hallgatni a rendőrség digitális rádióforgalmazását. Szerintük ez technikailag kizárt. Ha ez mégis sikerülne, akkor a magyar újságírók nyilván maguk írnák meg a hallottakat, és nem egy osztrák kollégának mesélik el azt.

Thomas B. október 10-én délután hirtelen rosszul lett a zárkájában. Rabtársai hívtak segítséget hozzá, ám sem a büntetés-végrehajtás egészségügyi szolgálata, sem a helyszínre érkező mentők nem tudták már megmenteni az életét. Halála okának tisztázására közigazgatási eljárás keretében vizsgálat indult.

Mivel a magyar törvények kifejezetten tiltják, hogy a hatóságok a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozzák – mint minden hasonló esetben –, Thomas B. halála kapcsán is számtalan összeesküvés-elmélet látott már napvilágot. Ügyvédje szerint nem lehetett öngyilkos, bár korábban egy internetes portál azt írta: a zárkájában megtalált naplójában B. foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Nem szenvedett olyan betegségben sem, ami a halálát okozhatta volna. Így, ami történt – az orvosi vizsgálatok eredményének ismerete nélkül –, megmagyarázhatatlan.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.