galéria megtekintése

Agárdi gyermekhalál: brutális büntetést kért az ügyész a családtagokra

9 komment


NOL

Az apára, az anyára, a nagyszülőkre és a természetgyógyászra 10-20 év között kiszabható szabadságvesztést kért az ügyész vádbeszédében, és súlyos büntetésre számíthat az éhező kisfiút kézrátéttel „gyógyító" önjelölt természetgyógyász és a gyermekorvos is. 

A másfél éves kisfiú, E. Benjámin 2013 szeptemberében alig négy és fél kilósan halt meg. A nyugati orvoslásban kétkedő szülők és a jómódú nagyszülők természetgyógyászt hívtak Budapestről, amikor az alultáplált gyereket kórházban kellett volna ápolni. A családtagokat a Székesfehérvári Törvényszéken Édl Gabriella tanácsa különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. A szakértők szerint a gyermek, akit elzártak az erődszerű agárdi építményben a külvilág hatásaitól, borzalmas fájdalmak közepette haldokolt. A család közben telefonon konzultált a gyermekorvossal, akit gondatlansággal vádolnak. A szakértők, akikre a család egymást váltó ügyvédei gyakran panaszkodtak, úgy fogalmaztak, hogy megmenthették volna Benjámin életét, ehelyett tehetetlenül végignézték szenvedését.

A vádbeszéd közel kétórás volt, a védőbeszédek május 3-án hangoznak el, azután születik meg az ítélet. A feol.hu tudósítása szerint a család csütörtökön is az egész eljárással szembeni ellenérzését hangoztatta, mely abból fakad, hogy szerintük a vád megalapozatlan, a szakértők elfogultak és prejudikáló magatartásukkal befolyásolják a bíróságot. Védekezésüket a kezdettől fogva lehetetlenné tette a sajtó és a hatóságok rosszindulatú hozzáállása.

A tények azt mutatják, hogy a másfél éves, normális súllyal született, de négy és fél kilósra visszafogyott gyermek izmai elsorvadtak, nem maradt zsírszövete, halála előtt már szopni sem tudott. A boncolás során vért akartak venni tőle, de nem volt vére. E. Benjámin halálának oka 2013 szeptemberében a súlyos alultápláltság és a kórházi kezelés elutasítása volt – ezt állapították meg a gyermektragédiát tárgyaló törvényszéken az igazságügyi orvosszakértők. A kisfiú állapota négy és fél hónapos korától romlott drasztikusan, azután még több mint egy évig úgy élt, hogy jószerével csak anyatejjel táplálták, a szervezete felélte a tartalékait.

 

Ha féléves korában helyesen észlelik a vízfejűségre utaló jeleket, és kivizsgáltatták volna a gyereket, meg lehetett volna menteni. Még közvetlenül a halála előtt is lett volna lehetőség arra, hogy megmentsék, de ekkorra a budapesti háziorvos – aki praxisából nem jelentette ki a gyereket – már nem kezelte a kisfiút.

A boncolást végző orvos szerint a kisfiú arcáról eltűntek a párnácskák, ami az éhezés csalhatatlan jele – ezt az önmagát orvosnak kiadó bioenergetikus, M. Bertalan is megállapította, aki egy időben „energetizálta" a súlyosan alultáplált gyereket. A család ügyvédjei hangulatkeltéssel vádolták a szakértőket. A védelem arra helyezte a hangsúlyt, hogy a gyermek veleszületett vagy más betegségek miatt nem tudta magához venni az ételt, illetve kihányta, amit szopott. Nem állja meg a helyét az éheztetés – hangoztatták –, de a szakértők szerint a családnak lett volna kötelessége megszüntetni az éhezéses állapotot.
Ehelyett a valóságban az történt, hogy végignézték a kisfiú agóniáját.

A bioenergetikus – aki azelőtt hivatásos katona volt – parapszichológusnak tekinti magát, a nagypapa hívta Agárdra, aki arra kérte, homeopátiás szerekkel segítse elő a kisfiú gyógyulását. Azt tapasztalta, hogy a család élete ugyan a gyerek körül forog, de látta, hogy Benjámin állapota folyamatosan romlik. A nagypapa vallomásában azt mondta, több millió forintot áldozott a bioenergetikusra, a természetes gyógyító viszont úgy nyilatkozott, hogy nem fogadott el pénzt. M. Bertalan egy ízben laborvizsgálatokat javasolt, de úgy tudja, hogy ezek végül nem történtek meg, mert nem akarták, hogy a gyereket „stressz" érje. A gyerek halálának napján az anya rémülten hívta, és azt mondta neki: a gyerek ásít, ijedt az arca, és habzik a szája. A „tiszteletbeli" doktor azt felelte, azonnal hívjanak mentőt. Ez megtörtént, de a gyereket már nem tudták megmenteni. – Úgy érzem, hogy a család mindent megtett – mondta M. Bertalan –, de az egészségügyi tudásuk nem volt megfelelő.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.